

A bochumi államügyészség az év elején indított vizsgálatot egy, a labdarúgó-mérkőzések kimenetelét befolyásoló nagyszabású nemzetközi fogadási botrány felgöngyölítése érdekében. Az államügyészség kezdeményezésére Németországban már több őrizetbe vétel történt, sőt, sajtóinformációk szerint állítólag más országokban is hasonló letartóztatásokra került sor. A hatóságok mintegy 100 németországi gyanúsított ellen indítottak vizsgálatot.
Német lapértesülések szerint Ázsiát is behálózzák a futballmeccsekre kötött, manipulált sportfogadások. A bochumi államügyészség egyelőre nem árult el további részleteket. Amit tudni lehet, hogy legalább kilenc ország, köztük Magyarország is érintett a bundabotrányban. A három legnagyobb német szponzor már bejelentette, kiszáll az érintett klubok támogatásából. Az együttműködés felmondásához már az is elég, ha egy partneregyesületről vagy a klub bármelyik játékosáról kiderül, hogy érintett a megvesztegetésben.
Németországban különös bűnbakkeresés kezdődött annak kapcsán, hogy négy évvel a 2005-ös vesztegetési ügy után miért nem észlelték a mostani bundabotrány előzményeit. A Német Labdarugó Szövetség (DFB) ugyanakkor ismételten visszautasította azt a vádat, hogy az akkor kiépített ellenőrzési mechanizmus csődöt mondott volna.