

Korábban voltak olyan hírek, hogy Ivo Sanader államfő szeretne lenni, azért mond le a miniszterelnöki tisztségről. De a sajtóértekezleten azt mondta, hogy távozik a közéletből. Viszont arra a kérdésre, hogy teljesen távozik-e a politikából, kitérő választ adott.
Csak találgatni lehet a lemondás okait, tény, hogy Horvátország uniós tagságával is vannak problémák, részben Szlovénia miatt, a gazdasági válság Horvátországot is elérte, már készül a költségvetés újabb változata
Korábban sok botrány volt Horvátországban, felrobbantották például az egyik újság főszerkesztőjét, de Sólya Dénes meggyőződése, hogy ezeknek nincs különösebb szerepük a lemondásban.
A zágrábi újságok a kormányhoz közel álló forrásokra hivatkozva közölték, hogy a miniszterelnöki poszt várományosa a jelenlegi kormányfőhelyettes, Jadranka Kosor. A magyar képviselő szerint Jandraka Koszor tapasztalt politikus, megvan a megfelelő csapata az ország irányításához, és feltehetően főleg a pénzügyi és gazdaságpolitikai intézkedések terén várhatóak tőle változások.
forrás:MR-Lengyel Miklós