Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.04.19. - Friday, Emma napja van.

Kormányhivatalok

Nógrád megye mind a hat járási központjában XXI. századi körülmények között intézhetik ügyeiket az ügyfelek - Interjú Szabó Sándor kormánymegbízottal

2015. July 31. 14:00
Nógrád megye mind a hat járási központjában XXI. századi körülmények között intézhetik ügyeiket az ügyfelek - Interjú Szabó Sándor kormánymegbízottal

Dr. Szabó Sándort, a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízottat a Nógrád megyei fejlesztésekről, valamint a Kormányablakok bővítésével kapcsolatban kérdeztük.

- Több Nógrád megyei fejlesztés átadásán részt vehetett az elmúlt hónapokban. Melyeket emelné ki, mint legjelentősebbeket?
- Elöljáróban le kell szögezni, hogy egy olyan, sok területen kihívásokkal küzdő térségben, mint Nógrád megye, minden fejlesztés egy-egy nagyon komoly lehetőség az előrelépésre, az itt élők helyzetének javítására. Lehet ez munkahelyteremtés, ami az egyik legfontosabb, legsürgetőbb feladat a megyében, de legalább ugyanilyen fontos a feltételrendszerek javítása, modernizálása, amely lehetővé teszi, hogy az ide érkező forrásokat a valódi fejlődésre fordíthassák, ne pedig elavult rendszerek fenntartására, toldozására-foldozására.


Minden fejlesztésre elköltött forintnak jó helye van Nógrád megyében, mégis négy eredményt kiemelnék a közelmúltból: február 19-én adták át a Magyar Nemzeti Levéltár Nógrád megyei intézményének felújított, bővített épületét, amely immár méltó körülményeket teremt a munkatársaknak, s a munkájuk révén, vagy csak kíváncsiságból betérőknek egyaránt. Ugyancsak a feltételrendszer javítását célozta az rendőrség gépjárműparkjának frissítése, március 10-e óta a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is új, korszerű gépkocsikkal szolgálhatja és védheti az állampolgárok biztonságát.
A megnyitáskor ötven, de a termelés felfutásával akár 150 helyi és környékbeli család megélhetését is biztosítja az a fejlesztés, amelyet Bátonyterenyén vitt végbe a Salgótarjánban már évtizedes múlttal rendelkező Sinia ülőbútorgyártó cég. Nem kell magyaráznom, milyen fontos minden új munkahely egy olyan térségben, ahol magas a munkanélküliség. Úgy gondolom, az alig egy évvel korábban Orbán Viktor miniszterelnök által elhelyezett alapkő fölé épült gyártócsarnok minden támogató forintot megért az EU és Magyarország részéről is.

 

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság is új, korszerű gépkocsikkal szolgálhatja és védheti az állampolgárok biztonságát

 


Végül egy nem tárgyiasítható befektetésről is beszélni kell, amely inkább a humánerőforrás-fejlesztés kategóriájába sorolható: a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara júniusban majdnem száz új mesterbizonyítványt adott át több szakma képviselőinek, akik vállalták, hogy tudásukat helyben, a szakmát elsajátítani kívánó fiataloknak adják át. Ez is egy olyanfajta befektetés, amelyre nagy szüksége van Nógrád megyének.

- Megyénk minden járását felkereste, illetve felkeresi Balla Mihály országgyűlési képviselő, akit nemrégiben neveztek ki a fejlesztésekért felelős miniszteri biztossá. Az első megbeszélés a megyeszékhelyen volt, és Ön is részt vett rajta. Mit tudna elmondani a megye fejlesztési irányairól e beszélgetés alapján?
- Július közepén szervezett egyeztetést Balla Mihály miniszteri biztos, amelyen a megye keleti felének országgyűlési képviselője, Becsó Zsolt, a megyei közgyűlés elnöke, Skuczi Nándor, Salgótarján polgármestere, Dóra Ottó és jómagam vettünk részt. A fejlesztési irányok meghatározására Balla Mihály egy széles körű fórumsorozatot indított, amelybe be kívánja vonni a megye minden települési és civil vezetőjét. Remélem, sok remek ötlet merül fel, amelyek mellé érdemes lesz forrásokat párosítani. A Nógrád Megyei Kormányhivatal részéről támogatjuk azt a kérést, hogy az ehhez kapcsolódó, különböző hatósági eljárások során mindennemű adminisztratív segítséget adjunk meg, hogy például az engedélyezési eljárások gördülékenyen haladhassanak előre, a pályázók lehetőleg zökkenőmentesen intézhessék ügyeiket. Ebben kollégáim a hozzánk fordulók segítségére lesznek.

 

Dr. Szabó Sándor, a Nógrád Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott

 

Akár 150 helyi és környékbeli család megélhetését is biztosítja az a fejlesztés, amelyet Bátonyterenyén vitt végbe a Sinia ülőbútorgyártó cég




- A Nógrád Megyei Kormányablakok hogyan fejlődtek ebben az évben? Terveznek-e további bővítéseket?
- Nógrád megyében összesen hat akadálymentes Kormányablak megvalósítása történik meg, mindenhol a járási központban található városházán már működő okmányirodák bázisán. Két  helyszínen, Szécsényben 6+1 munkaállomással, illetve Salgótarjánban 18+3 munkaállomással már 2014-ben elkészültek az  Integrált Kormányzati Ügyfélszolgálatok. Úgy tervezzük, hogy Nógrád megyében idén minden járási központban elkészülnek a Kormányablakok, amelyek közül január 30. óta már működik a bátonyterenyei is, 6+2 munkaállomással.


A balassagyarmati Kormányablak kivitelezése jelenleg is folyamatban van, a 10+1 munkaállomásos ügyfélszolgálat átadása várhatóan október 26. és 30. között lehetséges. További két, pásztói (8+1) és rétsági (5+1) Kormányablak megvalósítása párhuzamosan fog megtörténni, terveink szerint még ez év decemberében birtokba is vehetik ezeket is az állampolgárok, így Nógrád megye mind a hat járási központjában, könnyen elérhetően, XXI. századi körülmények között intézhetik ügyeiket az ügyfelek.




MCOnet-KT

Fotó: Gyurkó Péter

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu