

Ezentúl a megengedett legnagyobb sebesség túllépése miatt kiszabott bírság összege a sebességtúllépés kilométer/órában megadott mértékétől függ, az eddigi százalékos mértéktől eltérően. A módosításokat a május 2-tól indult eljárásokban kell alkalmazni, ami egyben azt is jelenti, hogy nem az elkövetés, hanem az eljárás megindításának időpontja számít majd. Előfordulhat tehát, hogy egy áprilisban elkövetett szabálysértést a májusban indult eljárásban már az új szabályok szerint bírálnak el.
A „korlátozott sebességű övezet"-ek teljes területén érvényes lesz a sebességkorlátozás, így az ilyen útszakaszokon történő gyorshajtás miatt is bírságolhatják az üzembentartót.
Újdonság az is, hogy a jövőben nem lesz lehetőség arra, hogy a bírságot kiszabó határozatot méltányosságból módosítsák, vagy visszavonják. Igaz, ennek gyakorlása eddig is csak akkor volt lehetséges, ha a döntés a határozat meghozatala után bekövetkezett okból az ügyfélnek méltánytalanul súlyos hátrányt okozott.
2010. január 1-vel módosul a bírságolással kapcsolatos eljárást lefolytató szervek rendszere is. Jövőre első fokon, országos illetékességgel a fővárosi VI. kerületi rendőrkapitányság, másodfokon pedig a Budapesti Rendőr-főkapitányság járhat majd el ezekben a közigazgatási bírságolási ügyekben. Ugyanakkor az eljárás helyének változása miatt nem sérülhetnek az érintettek iratmegismerési jogai, ezért a rendőrség biztosítani fogja, hogy a lakó-, vagy tartózkodási helyük szerinti kapitányságon betekinthessenek az ellenük indított eljárás irataiba.
Zebra razzia
A sajtó által „ZEBRA RAZZIA" néven emlegetett, március 18. és április 5. között tartott fokozott rendőri ellenőrzés célja a baleseti szempontból kritikus útszakaszokon található, jelzőlámpa nélküli kijelölt gyalogos-átkelőhelyek biztonságának növelése volt.
A gyalogos közlekedés megkülönböztetett figyelmet élvez, hiszen a közlekedési balesetek nagyon nagy részét a járókelők - mint a közúti közlekedés legvédtelenebb képviselői - szenvedik el, és a gyalogos elütések általában súlyos, illetve tragikus kimenetelűek.
A hazai hivatalos adatok alapján 2008-ban 1.164 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt kijelölt gyalogos-átkelőhelyen. A gyalogos elütések többségét - 839 alkalommal - gépjárművezetők okozták. Ezekben a balesetekben sajnálatos módon 47 gyalogos vesztette életét.
Az ellenőrzés alapvetően a gyalogos átkelőhellyel kapcsolatos közúti közlekedési szabályokat kívánta érvényre juttatni, egyebek mellett a zebra fokozottan óvatos megközelítését, elsőbbség biztosítását, vagy az előzés tilalmát. Mindennek érdekében a rendőrök esetenként sebességet ellenőriztek, illetve a szabálysértéseket képpel rögzítették. Az ellenőrzés nem titkolt célja volt annak tudatosítása, hogy a járművezetők a gyalogos-átkelőhelyet mindig kellő körültekintéssel és fokozott óvatossággal közelítsék meg.
A rendőrség kiemelt figyelmet fordított a gépjárművezetők jogkövető magatartásának formálására, és a közlekedési szabályokat szándékosan megszegő, agresszív járművezetői magatartás elleni határozott és hatékony fellépésre. Az ellenőrzés kiterjedt a gyalogosok közlekedésére vonatkozó általános közlekedési szabályok betartásának vizsgálatára is, vagyis a gyalogosokat is kontrollálták. Ennek során külön hangsúlyt kapott a jelzőlámpával ellátott gyalogos-átkelőhelyeken a gyalogosok tilos jelzésen történő áthaladása, a kijelölt gyalogátkelőhely közelében nem a zebrán való átkelés, valamint az egyéb, gyalogosok által elkövethető közúti közlekedési szabályszegések elkövetése.
Az állampolgárok jogkövető magatartásának kikényszerítése érdekében a kisebb súlyú szabálysértéseket figyelmeztetéssel, míg a jelentősebb baleseti veszélyforrásként jelentkező szabálysértéseket helyszíni bírsággal, vagy szabálysértési feljelentéssel szankcionálták.
Az akció során 12.097 járművezetővel szemben végeztek alkoholszondás ellenőrzést, amelynek eredménye 171 esetben volt pozitív. Ittas vezetés miatt a helyszínen 90 vezetői engedélyt vettek el az intézkedő rendőrök, „járművezetés ittas vagy bódult állapotban" bűncselekmény miatt pedig 61 esetben indult bűntető eljárás. A gépjármű műszaki állapota miatt 201 forgalmi engedélyt vettek el, és 25 körözött személyt fogtak el.
Közlekedési szabálysértés miatt 3433 fővel szemben szabtak ki helyszíni bírságot, 3947 személy ellen pedig szabálysértési eljárást kezdeményeztek. Kisebb súlyú szabálysértés miatt 1508 embert figyelmeztettek.
3446 jármű lépte túl a megengedett legnagyobb sebességet, a lakott területen található kijelölt gyalogos-átkelőhelyek közelében mért „sebességrekord" 30 km/órás sebességkorlátozásnál 112, valamint 50 km/órás sebességkorlátozásnál 129 km/óra volt.
A gépjárművezetők által leggyakrabban elkövetett és szankcionált szabálysértés a gyorshajtás, a biztonsági öv, a bukósisak, valamint a gyermek biztonsági rendszerek használatának elmulasztása, az elsőbbség és az előzés szabályainak megsértése, és a vezetés közben kézben tartott mobiltelefon használata volt. A gyalogosok által leggyakrabban elkövetett szabálysértés pedig a tiltott helyen és a tilos jelzésen való áthaladás volt.
Sok pozitív visszajelzés érkezett az akcióval kapcsolatban, mivel a fokozott rendőri jelenlét növelte a gyalogosok biztonságérzetét. A rendőri jelenlét hatására az ellenőrzések helyszínén a járművezetők óvatosabban, és figyelmesebben közelítették meg a zebrát, a gyalogosok pedig körültekintőbben közlekedtek. Ezért a jövőben rendszeresen lehet számítani hasonló rendőri ellenőrzésekre.
Három nap alatt nyolcezer gyorshajtás
Múlt héten, április 20. és 22. között került sor a „European Operation Speed" közlekedésbiztonsági kampány európai szintű végrehajtására, amelyben a magyar rendőrség is részt vett. Az ellenőrzés a TISPOL Operational Group éves ellenőrzési terve alapján valósult meg.
Az ellenőrzés során alapvetően a megengedett legnagyobb sebességet túllépő járművekre fordított kiemelt figyelmet a három napos akcióban résztvevő 1557 rendőr.
A közúti közlekedésben nagyon gyakori szabálysértés a sebesség nem megfelelő alkalmazása, ezt bizonyítja az is, hogy a rendőri ellenőrzések helyszínén három nap alatt mintegy 8000 sebességtúllépést regisztráltak.
A megengedett legnagyobb sebesség túllépésén kívül egyéb közlekedési szabálysértések miatt 2360 alkalommal kellett intézkedniük a rendőröknek. 1748 esetben összesen 10.510.000 Ft helyszíni bírságot szabtak ki, a cselekmény súlyára tekintettel pedig 642 ügyben tettek szabálysértési feljelentést.
A legmagasabb érték, amelyet az ellenőrzés során a sebességellenőrző készülékekkel mértek, lakott területen 50 km/óra helyett 130, lakott területen kívül 90 helyett 152 km/óra volt. Április 20-án a 47-es számú főút lakott területen kívüli szakaszán egy Seat személygépkocsit rögzített a sebességellenőrző berendezés 90 km/óra megengedett legnagyobb sebesség helyett 152 km/órával robogva. Április 22-én délután pedig Debrecenben egy Audi gyártmányú személygépkocsi az 50 km/óra megengedett legnagyobb sebesség helyett 95 km/óra sebességgel, a vele azonos irányba haladó járművek között szlalomozott, majd mintegy negyedóra múlva ismét rögzítették a sebességtúllépését, amikor már 130 km/óra sebességgel száguldott. Ebben az esetben az üzembentartónak 90.000, illetve 300.000 forintos közigazgatási bírságot kell fizetnie.
Magyarországon átlagosan majdnem minden harmadik közúti közlekedési baleset gyorshajtás miatt következik be. A megfelelő sebesség alkalmazásával életek százait menthetjük meg, ezért - a közlekedők biztonságát legfontosabbnak tartva - a rendőrség a továbbiakban is mindent megtesz a mások életét, testi épségét veszélyeztető járművezetők kiszűrése érdekében.
ORFK Szóvivői Iroda