

A magasabb sebességhatároknál is engedékenyebb az új rendszer. Ha valaki az autópályán túllépi a 130-as korlátozást, akkor csak 150 km/óra felett kap csekket.
Berta Tamás, a Közlekedéstudományi Intézet tagozatvezetője szerint egyértelműbb lett a szabályozás. Ha a járművezetőket kellően éretlennek tartják ahhoz, hogy részt vegyenek a közlekedésben, akkor az nekik segítség, hogy ők ezt tudják értékelni, hogyha a szabályok egyértelműbbé válnak - közölte.
Berta Tamás hozzátette, hogy az objektív felelősség bevezetése óta csökkent a súlyos és a halálos balesetek száma. Szerinte ez a módosítás is ezt segíti. A gyorshajtásért kapott közigazgatási bírság alól azonban továbbra sincs kibúvó. A büntetést ezután is az autó tulajdonosának kell kifizetnie, ha nem tudja, vagy nem mondja meg, hogy a szabálysértéskor ki vezette a kocsit. A bírság legalacsonyabb összege ezután is 30 ezer, legmagasabb tétele pedig továbbra is 300 ezer forint.
forrás:MR-Kovács Anna
Szólj hozzá a fórumon: Változik a gyorshajtókat büntető jogszabály