2012.02.09 - csütörtök, Abigél napja van.   |   E-mail küldés
Szocialista képviselő házát akarták felrobbantani
A nyomozás jelenlegi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak az éjszaka folyamán fel kívánták használni.
A Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai tegnapi napon Pest megye területén több helyszínen, négy személyt fogtak el, akik megalapozottan gyanúsíthatóak visszaélés robbanóanyaggal bűncselekmény elkövetésével.

A nagy erők bevonásával végrehajtott összehangolt akcióban az elsődleges szakértői vélemény szerint három darab robbanószerkezetet, éles lőfegyvert, hetven darab lőszert foglaltak le a nyomozók, illetve megtalálták azt a műhelyt, ahol a robbanószerkezeteket előállították. A műhelyben további robbanóanyagok, két újabb robbanószerkezet és ezek előállításához szükséges eszközök kerültek elő.

A Nemzeti Nyomozó Iroda az elfogott személyek közül három fő ellen robbanóanyaggal való visszaélés bűncselekménye miatt indított eljárást, míg egy fő ellen a Központi Nyomozó Főügyészség jár el.

A nyomozás jelenlegi adataiból feltételezhető, hogy a lefoglalt szerkezeteket a gyanúsítottak az éjszaka folyamán fel kívánták használni.

Az ügyben szakértői vizsgálatok, valamint kiterjedt nyomozati cselekmények vannak folyamatban.

Nemzeti Nyomozó Iroda

Ecsődi László szocialista országgyűlési képviselő ingatlanát akarta felrobbantani a rendőrök által szerdán elfogott négy gyanúsított egyike. A szocialista politikus nem tudott a tervezett támadásról, de azt mondja, folyamatosan kapott fenyegetéseket.

forrás:MR

Szólj hozzá a fórumon: Szocialista képviselő házát akarták felrobbantani

Kék Hírek Online


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu