2012.02.22 - szerda, Gerzson napja van.   |   E-mail küldés
Rendőri védelem a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei hajléktalanoknak
Jobban odafigyelnek az utcán telelő otthontalanokra a rendőrök Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. (A kép illusztráció.)
Nagyobb figyelmet fordít a rendőrség a hajléktalanokra Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. Az intézkedés célja, hogy a hideg időjárás miatti kihűlés veszélyét lehetőség szerint elhárítsák az érintettek körében.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint az elmúlt évekhez hasonlóan a hideg időjárás beköszöntével idén is kiemelt figyelmet fordítanak a közterületeken és elhagyott területeken menedéket kereső emberekre. A rendőrök az érintettek számára felvilágosítást adnak és megelőző intézkedéseket tesznek a veszélyes állapotok elkerülése érdekében, szükség esetén pedig mentőt vagy krízisautót is hívnak, valamint értesítik a hajléktalanokról gondoskodó orvosi rendelőt, szociális ellátó helyet vagy karitatív szervezetet. Az egyenruhások továbbá segítik az otthontalanokat abban, hogy megfelelő és biztonságot nyújtó helyre kerüljenek, ezáltal vészelve át téli időszakot.

kek2.jpg

Csaknem 1600 hajléktalant tartanak számon Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

A rendőrség munkáját a Közterület Felügyelet, Természetvédelmi Őrszolgálat és a társ-rendvédelmi szervek segítik. Tavaly 87 alkalommal kellett mentőt hívni az utcán telelő nincstelenek számára, kilencszer volt szükség a krízisautó értesítésére, további 19 esetben pedig felvilágosítással szolgáltak a rendőrök. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében közel 1600 hajléktalant tartanak számon, közülük ezernél is többen élnek Miskolcon, négy-ötszázan pedig a megye más nagyvárosaiban.

-W-


Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu