

Az elmúlt hónapok nagy vihart kavart bűncselekményei fényében rendkívül fontos, hogy lokális szinten jöjjenek létre olyan kezdeményezések, és induljanak el olyan programok, amelyek segítenek a helyi biztonságérzetet rontó, társadalmi feszültségeket indukáló problémák megoldásában, és a konfliktusok megelőzésében.
Ilyen kezdeményezés a „Kisvárosi kéksisakosok" nevű társadalmi „béketeremtő" projekt, amely a helyi rendőri, önkormányzati, szociális és civil szervezetek együttműködésén alapul. A projekt a konfliktuskezelési, kommunikációs, mediációs ismeretek elsajátításához járul hozzá, illetve olyan gondolkodásmódot, és ehhez kapcsolódó készségeket alakít és fejleszt ki, amelyek segítik a kistelepüléseken élő és dolgozó szakembereket, (rendőröket, szociális területen dolgozókat) a lokális konfliktushelyzetek kezeléséhez, új, integrált bűnmegelőzési tevékenység kialakításához, és a (társadalmi) béke megőrzéséhez.
A projekt keretében mediációs tréning, illetve ehhez kapcsolódó szupervíziós megbeszélések történtek a közbiztonsági szempontból különösen veszélyeztetett kistérségekben dolgozó rendőrök (körzeti megbízottak), és szociális szakemberek bevonásával, valamint sor került a résztvevők mindennapi munkájában előforduló konfliktushelyzetek megbeszélésére, megoldási lehetőségek kidolgozására, illetve konkrét esetek kezelésére is.
A projekt tartalmában és célkitűzéseiben is kapcsolódik az ORFK által kidolgozott, a magyarországi kistérségek közbiztonsági helyzetének javítására irányuló koncepcióhoz.
A Heves megyei projekt első szakasza egy Egerben megrendezett zárókonferenciával ért véget. A résztvevők, köztük Samu István, az ORFK Rendészeti főigazgatója értékelték a projekt - egyelőre nehezen mérhető - eredményeit.
A programot a résztvevő szervezetek vezetői, a konferencia előadói egybehangzóan hasznosnak ítélték meg, s hangsúlyozták folytatásának, minél szélesebb körben való terjesztésének fontosságát.
ORFK Szóvivői Iroda