Iskolaigazgatót bántalmaztak fiatalok szülei szerdán délután Makón.
A rendőrség eddigi adatai szerint az egyik helyi általános iskolában két tizenéves fiatal - egy fiú és egy lány - jelent meg a szerdai napon iskolaidőben, akik nem az iskola tanulói. Az igazgató ezt látva kérdőre vonta őket, mivel ott-tartózkodásuk felkeltette gyanúját a látogatás célját illetően. Ennek teljes eloszlatása végett a rendőrséget is kihívta az iskola vezetése. Mivel jogsértő cselekmény gyanúja nem merült fel velük kapcsolatban, a fiatalok távozhattak az iskolából. Nem sokkal később megjelent a 13 éves lány és a 17 éves fiú édesanyja, akik gyerekeikkel kapcsolatban szóban ráripakodtak az igazgatóra. Ennek során nem riadtak vissza a tettlegességtől sem, minek következében az igazgató 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.
A két szülőt a makói rendőrök közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett megalapozott gyanúja alapján gyanúsítottként hallgatták ki. A szülők vallomásuk során elmondták, hogy az iskola vezetője állítólag bántalmazta a két gyereket, és ezt sérelmezték nála.
A 17 éves fiú egyébként nem ismeretlen a hatóságok előtt, ugyanis több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt jelenleg büntetőeljárás folyik ellene.
CSONGRÁD MRFK SAJTÓSZOLGÁLATA
Szólj hozzá a fórumon Kék Hírek - Iskolaigazgatót bántalmaztak ( Makó - Csongrád megye )
Kék Hírek Online