

Éppen éjszakai helikopteres határszemlét, járőrözést hajtottak végre a tiszaszigeti határszakaszon, amikor az államhatártól néhány száz méterre, Térvár előtt húzódó csatornában megbújt személyekre lettek figyelmesek a helikopteren lévő „FLIR" típusú hőkamera segítségével. A helikopter személyzete rögtön értesítette a tiszaszigeti térségben járőröző határrendészeket, akik a megadott helyszínre érve elfogták a kérdéses személyeket.
Az igazoltatás során kiderült, hogy az elfogott csoport egy családból, amely tagja két felnőttből és hat gyermekből, továbbá egy egyedülálló személyből áll. A családtól független férfi csomagjából 19 karton cigaretta is előkerült, a valamint kiderült, hogy már nem először jár illegálisan Magyarországon, ugyanis korábbi illegális határátlépésért már eljártak vele szemben.
A család meghallgatása további eredményt hozott, mely szerint a szerb férfinek visszaélés jövedéki termékkel bűncselekmény megalapozott gyanúja mellett, még embercsempészetért is felelnie kell, ugyanis Szerbiában felajánlotta, hogy segítséget nyújt nekik a határátlépésben. Vele szemben a CSMRFK Migrációs Ügyek Osztálya beutazási és tartózkodási tilalom megsértése, valamint embercsempészet megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárás keretében jár el.
Ma reggel 07: 20-kor a szolgálatból haza felé tartó szegedi határrendész járőr 4 feltűnő külsejű férfira lett figyelmes, amint azok a Mórahalmot Röszkével összekötő út szélén bandukoltak. Rögtön szolgálatba helyezte magát és igazoltatta a személyeket, akikről kiderült, hogy afgán állampolgárok. A négy afgán férfi az éjszaka lépte át az államhatárt illegálisan.
A afgán, illetve szerb állampolgárok ügyét a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Idegenrendészeti Osztálya idegenrendészeti eljárás keretében vizsgálja.
CSONGRÁD MRFK SAJTÓSZOLGÁLATA
Szólj hozzá a fórumon: Helikopteres határsértő elfogás Térvárnál