H I R D E T É S
2016.09.30. - péntek, Jeromos napja van.

Jog

Szórványmagyarságot segítő programot indítanak

Szórványmagyarságot segítő programot indítanak

A Kárpát-medence szórványmagyarságát segítő programot indít el hazánk kormánya. Ezen felül Kőrősi Csoma Sándor Program is indul a tavasszal.

 Potápi Árpád János az MTI-nek árulta el, hogy ebben az évben, tavasszal két program is indul párhuzamosan. Elmondta, hogy a program az egykori monarchia területére terjed ki. Olyan országokat érint, mint Csehország,Bosznia-Hercegovina,Csángóföld, Macedónia vagy Dél-Lengyelország. A nemzetpolitikáért felelős államtitkár hozzátette, hogy a Kárpát-medencében élőket céloznák meg a segítő programmal.

 

Kárpát-medencében élő szórványmagyarságnak segít az új program

 

A tervek szerint körülbelül ötven fiatal látogat majd ki, akik a szórványmagyarságnak segítenek az építésében, a szervezésében, a megerősítésében, valamint kulturális feladatokat látnak el. Potápi Árpád elárulta azt is, hogy a költségek alacsonyabbak lesznek, mint az egymilliárdos Kőrösi Csoma Sándor programé. A projektet idén márciusban hirdetik majd meg.

 

Képforrás:cartomap.hu,ujszo.hu

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2016. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu