

Az ellenőrzések kapcsán bírság kiszabása, kötelezés kiadása összesen 28 esetben várható. Június végéig közel 185 tonna hulladékra mintegy 21 millió forint bírságot szabtak ki a felügyelőségek.
Hazánkban évente mintegy 120-130 ezer roncsautó keletkezik, ennek azonban csak kevesebb, mint a fele kerül regisztrált autóbontóba. A többi olyan helyen végzi, ahol illegális szétbontásuk veszélyezteti a környezetet: becslések szerint ma mintegy 1200-1300 illegális autóbontó működhet. A Zöld Kommandó célja ezek felszámolása, és a zöldbűnözés visszaszorítása - hangsúlyozta az akció indulásakor Szabó Imre környezetvédelmi és vízügyi miniszter.
A területi környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségek júniusban folytatták az illegális, illetve a jogszabályoknak nem megfelelő gépjárműbontási tevékenységet végzők kiszűrését. Júniusban a felügyelők összesen 88 telephelyet ellenőriztek. 58 ellenőrzésben a közlekedési hatóság, a rendőrség, az APEH, a VPOP, illetve az önkormányzat is részt vett, emellett a felügyelőségek 30 önálló zöldhatósági ellenőrzést is végeztek.
A júniusi akciók során 9 esetben volt szükség az illegálisan végzett hulladékkezelési tevékenység azonnali megtiltására, 2 esetben büntetőeljárás kezdeményezésére, további 12 esetben felszólításra. Az ellenőrzések kapcsán bírság kiszabása, kötelezés kiadása összesen 28 esetben várható. Közvetlen környezetkárosítást 2 esetben tárt fel a hatóság. Június végéig közel 185 tonna hulladékra mintegy 21 millió forint bírságot szabtak ki a felügyelőségek.
Néhány jellemző „fogás" júniusban:
A budapesti felügyelőség már régóta szerette volna ellenőrizni egy fővárosi, III. kerületi telephely illegális autóbontási, hulladékkezelési tevékenységét, és már több ízben próbált helyszíni szemlét is tartani. A telephely tulajdonosa azonban nem vette át a hatóság által küldött hivatalos iratokat, és megakadályozta a helyszíni szemlét is. Az akciócsoport az ellenőrzésbe bevonta az APEH és a rendőrség munkatársait is, így végül sikerült megvizsgálniuk a telephelyet. Az ellenőrzés során tapasztalt jogszabálysértések miatt a zöldhatóságon kívül a társhatóságok is eljárást indítanak majd.
A szombathelyi felügyelőség a rendőrséggel közösen vizsgált meg egy keszthelyi ingatlant, ahol több mint 150 használaton kívüli gépjárművet talált. A felügyelőség a társhatóságokkal együtt azt vizsgálja, a gépjárművek hulladéknak minősülnek-e. Amennyiben igen, tetemes bírságra számíthat a tulajdonos.
Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium