H I R D E T É S
2016.07.27. - szerda, Olga napja van.

Jog

Június közepétől tartanak a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések

Június közepétől tartanak a nyári fogyasztóvédelmi ellenőrzések
Június 14-én megkezdődtek és egészen augusztus 24-ig tartanak az idegenforgalmi főszezon fogyasztóvédelmi ellenőrzései. Az ellenőrök a strandok, szállodák és egyéb vendéglátóhelyek mellett a fesztiválokra és rendezvényekre is kiemelt figyelmet fordítanak.
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője az MTI-nek elmondta: az augusztus 24-ig tartó ellenőrzések során főként a nagy tömegeket vonzó vízparti nyaralóhelyeket, strandokat, wellness- és gyógyturisztikai helyeket, valamint a fesztiválokat, rendezvényeket és egyéb vendéglátó-ipari egységeket fognak vizsgálni a hatóság emberei. AZ ellenőrök az általános szabályok betartására is figyelnek, ilyen például a nyugta és számlaadási kötelezettség, a nyitvatartási idő egyértelmű feltüntetése, vagy éppen a vásárlók könyvére vonatkozó szabályok. Ellenőrzik az árak helyes feltüntetését, a fiatalkorúak alkohol- és dohánytermékekkel történő kiszolgálását, illetve a személytaxi-szolgáltatásokat is.

Augusztus végéig tart a nyári fogyasztóvédelmi razzia.

Többek között az árak megfelelő feltüntetését is vizsgálja a fogyasztóvédelem

A szóvivő szerint a termékbiztonságra is nagy hangsúlyt fektetnek a nyár folyamán, így például ellenőrzés alá vonják a kereskedelmi forgalomban kapható napozó krémeket, naptejeket, napolajokat és gépeket, a gyanús gyermekjátékokat pedig laboratóriumi körülmények között fogják vizsgálni. Fülöp Zsuzsanna hozzátette, hogy a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal közös munkájának eredményeként nemrég meghiúsítottak ezer darab veszélyes anyagot tartalmazó játék íj és pisztoly forgalomba hozatalát.

-W-
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2016. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu