Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Jog

Elfogadták a 2015-ös adótörvényeket

2014. November 19. 17:01
Elfogadták a 2015-ös adótörvényeket

A jövő évben a legfontosabb a családok támogatása, a kis- és közép vállalkozások alacsony adózása, valamint a különadók fenntartás

Elfogadták a jövő évi adótörvényeket. A kormány egyik célja, hogy a munkát terhelő adókat mindenképp csökkenteni tudják. A tervek szerint a különadók megmaradnak. A családok támogatása kiemelten fontos lesz 2015-ben. Közel egymilliárd forintot jelent majd az, hogy a házasulók adókedvezményt kapnak. A kormány szeretné, hogy az adócsalók száma csökkenjen, ezért minden lehetséges lépést megtesz ennek érdekében.

 

A családtámogatás lesz középpontban

 

 

Jelentős változás lesz például, az EKÁER, vagyis az áfacsalások megelőzésére létrehozott ellenőrzési rendszer. Ennek célja, hogy követni tudja az árukat és ezáltal ne tudjanak csalni. A cafateria is megváltozik, ugyanis a jövő évtől a kedvezményes juttatások felső határa 450 ezer forint lesz. A Szép-kártyára pedig csak a 200 ezer forint feletti rész lesz utalható.

 

N.O.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu