A Titok galéria volt az Infobál művészeti meghívottja
2016. February 17. 11:00Hogy mi a titok? Az egymásra rakódó rétegek egymás után válnak láthatóvá a különleges eljárással készült festményeken egy magyar festőművész, Kő Ferenc művein.
Az, hogy egy festmény alatt található egy másik is, egyáltalán nem újdonság, hiszen a restaurátorok nap mint nap találkoznak hasonló esettel. A kép a képen - egy értéktelen az értékesen - gyakori eljárás az illegális műkereskedelem világában is. A képre festés nem ismeretlen a "normális" művészeti életben sem, amikor a festő maga ítéli láthatatlanságra korábbi, sikerületlennek vélt alkotását. Ám hogy mindkét, esetleg három réteg is egyformán fontos a művész szándékai szerint , az igazi kuriózum. Az innováció Kő Ferenc festőművészhez köthető.
Kő Ferenc festőművész az MCOnet-nek is nyilatkozott
Kő Ferenc, az Ó utcai Titok Galéria tulajdonos-festőművésze saját galériájában állítja ki különleges technikai eljárással készült műveit, sőt egy freskó is díszíti galériája falát. A képek második rétegét csak UV-fénynél pillantjuk meg, ekkor derül fény a titokra. Az azonos témára készült művek az UV-fény hatására a téma egy másik aspektusát bontják ki, így teszik asszociatívabbá az értelmezést, bővítik a művek értelmezési körét. A legmélyebb titok pedig csak teljes sötétségben dereng fel előttünk, miután a fénnyel feltöltődött foszforeszkáló festék azt megmutatja.
MCOnet