Az Állami Számvevőszék a 2011. évben életbe lépett stratégiája szerint „az önkormányzatok ellenőrzése során azok pénzügyi - gazdasági helyzetét értékeli, kockázatait feltárja, valamint az ell...
A kormányzat célja, hogy a közmunkásokat lehetőség szerint lakóhelyük közelében foglalkoztassák, de előfordulhat, hogy valakinek majd távolabb kell dolgoznia a településétől. A főtanácsadó közölte,...
Újabb, 8 órás közfoglalkoztatás keretében megvalósuló mintaprogramok indultak el a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Helyettes Államtitkárságának szervezésében - olvasható a minisztérium honl...
A 27 ezer forintos segély összegének több mint dupláját kapják meg azok, akik részt vesznek a közmunkaprogramban - válaszolt a Belügyminisztérium Hajdúdorog szocialista polgármesterének hétfői sa...
Az idén, országszerte 7,5 milliárd forint használható fel közmunka mintaprogramok megvalósítására - jelentette ki a Belügyminisztérium közmunkáért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Gyöng...
A polgári és katonai nemzetbiztonsági szolgálatok is vizsgálják a gyöngyöspatai események körülményeit - írja pénteki számában a Magyar Nemzet.
Az egyenruhás bűnözés megfékezéséért módosítani kell a Büntető törvénykönyvet, amihez az ellenzékre is szükség van - jelentette ki csütörtökön a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a belügyi ál...