A január 1 - én hatályba lépett új alkotmány tiszteletére a Magyar Állami Operaházban hétfőn rendezett gálaesten az államfő beszédében hangsúlyozta: több mint két évtizede voltunk adósak az alkotmá...
2012.január 1 - én hivatalosan hatályba lépett Magyarország új alaptörvénye. Az új alaptörvényben önálló fejezet tartalmazza az alapvető jogokat és kötelességeket.
A köztársasági elnök újévi köszöntőjében szólt a január 1 - jén hatályba lépő új alaptörvényről is, amelyből - mint mondta - erős Magyarország és olyan élet sarjadhat, amelyre mindig vártunk és...
A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) által kiadott közlemény szerint az új sarkalatos törvények több területen bezárulnak a rendszerváltás óta létező kiskapuk, és megszűnnek a demokrat...
Pénteken 11 órakor kezdődik meg a parlamenti ülés, napirend előtti felszólalásokkal. Ez után kizárólag egyetlen napirendhez érkezett módosító javaslatokról várható döntés.
Nyilvánosságra hozta a kormányzati portálon a közigazgatási és igazságügyi tárca a köztársasági elnök jogállásának és javadalmazásának részletes szabályait megállapító sarkalatos törvény tervezetét...
A régi alkotmány hatályon kívül helyezését hiányolja a most elfogadott alaptörvényből Kolláth György alkotmányjogász, aki ezt súlyos hibának tartja. A fideszes Gulyás Gergely azonban cáfolta Kollát...
Az új alaptörvény legitim, és olyan dokumentum, amely méltó az ország első, legfontosabb dokumentumának címére - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Szájer József. A Nemzeti Konzultációs Tes...
Az Országgyűlés 2011.04.18 - án fogadhatja el a kormánypártok által előterjesztett alkotmányjavaslatot, amelyhez a parlamenti képviselők kétharmadának igen szavazatára lesz szükség. Az MSZP és az L...