Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Belföldi hírek

Négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót

2020. May 10. 12:12
Négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót

A veszélyhelyzet egyik legnagyobb adókönnyítése szerint a beszámolót és az ahhoz kapcsolódó éves bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elkészíteni és beküldeni, sőt az adót is eddig az időpontig kell megfizetni - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára.

A változás nemcsak mintegy 600 ezer cégnek és szervezetnek jelent könnyebbséget, hanem több tízezer könyvelőnek és a könyvvizsgálóknak is. A kormány ezzel is segíteni kívánja a járvány miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásokat és a munkahelyek védelmét - hangsúlyozta az államtitkár.vA kormány a veszélyhelyzetben - az elektronikus eszközök használatát engedélyezve - egyszerűsített a cégek, szervezetek testületi üléseinek megtartására vonatkozó szabályain. Az éves beszámolók elkészítése azonban még így is jelentős adminisztrációs terhet jelent, elkészítésük és elfogadásuk, illetve a könyvelőkkel, a könyvvizsgálókkal az egyeztetés a koronavírus-járvány miatt lényegesen bonyolultabbá, nehezebbé vált. A kormány ezért döntött a határidő szeptember végéig történő elhalasztásáról - mondta Izer Norbert.

 

Az egészségvédelmi szempontok mellett, az intézkedés gyakorlati hatása is számottevő, és nagy anyagi segítséget is jelent a cégeknek. Összességében ugyanis a Pénzügyminisztérium számítása szerint 200 milliárd forint marad négy hónappal tovább az érintetteknél - összegezett az államtitkár.

 

Négy hónappal később is elég benyújtani a beszámolót, bevallani és befizetni a társasági adót

 

Az adókönnyítő szabály rendkívül egyszerű - szögezte le Izer Norbert. A beszámolót és az ahhoz kapcsolódó bevallásokat elegendő szeptember 30-ig elküldeni. Az ötféle bevallás mellett a transzferár-dokumentációt is elég szeptember végén benyújtani. A határidő halasztás természetesen az öt adófajta későbbi megfizetésére is vonatkozik. Vagyis a cégeknek a társasági adót, a kisvállalati adót, az innovációs járulékot, az energiaellátók jövedelemadóját és a helyi iparűzési adót szeptember 30-ig kell befizetni az államkasszába - sorolta az államtitkár. A kedvező szabályok az eltérő üzleti éves adózókra is vonatkoznak akkor, ha a beszámoló közzétételi kötelezettségük április 22. és szeptember 30. között esedékes. A beszámoló készítési határidő maradt április 30-a, illetve május 31-e az úgynevezett közérdeklődésre számot tartó gazdálkodók esetében, vagyis a tőzsdei cégeknél, a bankoknál, a biztosítóknál és a befektetési vállalkozásoknál, de nekik is elegendő szeptember 30-ig benyújtani a bevallást, illetve befizetni az adót.

 

Ugyanakkor számításaik szerint 40 ezer cégnek, amelyeknek visszajár a társasági adó, érdemes minél előbb beküldeni a bevallását - jegyezte meg az államtitkár, megjegyezve, hogy tavaly 44 ezer cég összesen 73 milliárd forint társasági adót igényelt vissza.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu