Matolcsy: "A kormány célja, hogy megvédje az állami nyugdíjrendszert!"
2010. November 30. 06:00Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter válaszában közölte: A kormány a magyarországi nyugdíjrendszer reformjáról döntött. Hozzátette: a kormány célja, hogy megvédje az állami nyugdíjrendszert. A nyugdíjrendszer átalakítása nem államosítás. Mindazoknak, akik visszatérnek az állami nyugdíjrendszerbe, a felhalmozott vagyonukat egyéni számlán fogják kezelni - emelte ki válaszában a nemzetgazdasági miniszter.
Egymillió munkahely hiányzik
Schiffer András (LMP) a fenntarthatóság magyarázata kapcsán azt mondta, hogy a kormány nem szakít az adósságfelhalmozó politikával, a kabinet új kiadási kötelezettséget teremt akkor, amikor a nyugdíjbefizetéseket mai költségvetési célokra kívánja elkölteni. A kormány a jövő felélésének politikáját követi - jelentette ki.
Matolcsy azt válaszolta, hogy a felelőtlen gazdaságpolitika következtében a magyar államadósság szintje az elmúlt években a GDP-hez mérve 80 százalék közelébe ugrott fel. Magyarországon körülbelül egymillió munkahely hiányzik, amit a jelenlegi kormány tíz év alatt tud majd megteremteni - jelentette ki. Majd hozzátette, hogy Magyarországnak a népesedés terén is súlyos adóssága van, legalább egymillió gyermek hiányzik.
A kormány jövő év tavaszán bejelenti azt a növekedési és stabilitási programot, ami szerkezeti reformokkal fenntarthatóvá teszi Magyarország gazdaságát! - mondta Matolcsy György
Új alkotmány értékrend
Harrach Péter (KDNP) az új alkotmány értékrendjéről beszélve azt mondta, az alaptörvényből nem maradhat ki a nemzeti közösség. Az alkotmányban szólni kell Magyarország ezeréves történelméről, a nagyjainkról, a kereszténységről - mondta. A Szent Korona kapcsán azt mondta, hogy az a nemzet egységének megjelenítője. Véleménye szerint érzékeltetni kell azt is, hogy családban élnünk jó.
Jövő tavasszal bejelentik a reformokat
Gúr Nándor (MSZP) szerint vállalhatatlan az, amit a kormány a magán-nyugdíjpénztári megtakarításokkal csinálni akar. Szerinte az önkormányzatok autonómiáját is csökkenti a kormány. „Bábszínházat" akar csinálni a kormány a parlamentből - fejtette ki véleményét az éllenzéki politikus.
Matolcsy György konkrét, tömör választ adott: "Fenntarthatatlan költségvetést örökölt a mostani kormány. A Fidesz-KDNP-kormány azt a célt tűzte ki, hogy rövid távon végrehajtja Magyarország pénzügyi konszolidációját. A kormány jövő év tavaszán bejelenti azt a növekedési és stabilitási programot, ami szerkezeti reformokkal fenntarthatóvá teszi Magyarország gazdaságát!"
Forrás: mno.hu Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com