Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

Az NVT javaslatokat tett a digitalizációra és a felnőtt képzésre

2019. April 18. 12:51
Az NVT javaslatokat tett a digitalizációra és a felnőtt képzésre

Varga Mihály a Nemzeti Versenyképességi Tanács ülését követően kijelentette: az NVT több mint kétéves működése eredményes, a testület több versenyképességi javaslatát is elfogadta a kormány.

A pénzügyminiszter kiemelte: a tanács által kidolgozott „Program a Versenyképesebb Magyarországért” megfelelően azonosította azokat a területeket, ahol tovább kell lépnünk, így többek között a vállalati környezet javítását, a K+F-rendszer fejlesztését és a munkavállalók képzettségének növelését. A tanács mai ülésén a vállalkozások digitális fejlesztését, illetve a felnőttképzés kiterjesztését érintő javaslatokat vitattak meg. Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke előadásában rámutatott: a Mesterséges Intelligencia széleskörű alkalmazása áttörést hozhat Magyarország felzárkózásában, a 2020-as évek elejére az Európai Unió 10 legfejlettebb digitális tagállama között lehetünk. A kamara és a kormány eddigi együttműködését értékelve az elnök kiemelte a Modern Vállalkozások Programját, amelynek keretében egyre több pályázó nyerte el a Digitálisan Felkészült Vállalkozás-minősítést.

 

Az NVT javaslatokat tett a digitalizációra és a felnőtt képzésre

A Nemzeti Versenyképességi Tanács több mint kétéves működése eredményes

 

Parragh László előadásában további, tizenöt pontból álló intézkedésre tett javaslatot, így például az ágazati digitális stratégiák, fejlesztési programok elfogadására és megvalósítására, a vállalati digitális programok feltételeinek javítására, finanszírozási kereteik megemelésére. Dr. György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára javaslatot tett a tanács számára a felnőttképzés keresletvezérelt módon történő innovatív átalakítására, amelynek célja, hogy a képzések nagyobb mértékben reflektáljanak a vállatok valós képzési igényeire. Az államtitkár szerint a digitális szakemberek számának növelésével érhető el a magasabb hozzáadott érték előállítása, illetve nőhet a beruházások száma és a kis- és középvállalkozások termelékenysége.

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu