A helyettes államtitkár a sikeresen megvalósult beruházás mellett a Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület projektindító rendezvényén is részt vett. Viski József emlékeztetett rá, hogy a 2014-2020-as Vidékfejlesztési Programban egy olyan koordinált eszközcsomag is helyet kapott, amely a termelők együttes piacra jutását célozza és a közvetlen értékesítési módok elterjesztését segíti. Emellett további forrás állt rendelkezésre a helyi piacok fejlesztésére, amelyből az IH már több mint 6 milliárd forint megítéléséről határozott. A Börzsöny-Duna-Ipoly Vidékfejlesztési Egyesület mintegy 42 millió forint összegű támogatással egy új, 241 négyzetméter alapterületű termelői piacot alakíthat ki, valamint további 40 millió forintot fordíthat egy 13 tagot számláló rövid ellátási lánc konzorcium működtetésére, promóciós tevékenységének megszervezésére.