Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

A válság ellenére is jól teljesített a magyar építőipar

2020. June 15. 09:09
A válság ellenére is jól teljesített a magyar építőipar

A magyar építőipar európai összevetésben is jól teljesített, és a magas bázis ellenére is alig esett vissza a koronavírus-járvány miatti válságos hónapokban - mondta az építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkár.

Boros Anita az ismertetett építőipari adatok alapján értékelte az ágazat teljesítményét. A Központi Statisztikai Hivatal közleménye szerint mérséklődött az építőipar visszaesése, hiszen a termelés volumene a márciusi 3,4 százalék után áprilisban már csak 2,1 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. Boros Anita szerint a kormányzati intézkedések jelentősen mérsékelték a veszteségeket, a jó teljesítmény azonban főképp a magyar építőipar fegyelmezettségének köszönhető. Kiemelte azt is, hogy az import építőanyagok behozatalában nem okozott jelentős fennakadásokat a szigorított határellenőrzés. A járványhelyzet - mint fogalmazott - a következő hónapokban is befolyásolhatja még az építkezéseket, de a korábbi várakozásokhoz képest sokkal kisebb lesz a csökkenés, és jelentős elbocsátások sem várhatók. Az államtitkár arra számít, hogy az építőipar az idei GDP-növekedéshez megközelítőleg 1 százalékponttal járulhat hozzá, vagyis a tavalyitól nem sokkal marad el 2020-ban. Fokozhatja az építőipar teljesítményét, ha állami beruházások a tervezettnél hamarabb kezdődhetnek el, így hamarosan erről is dönt a kormány - közölte.

 

A válság ellenére is jól teljesített a magyar építőipar

 

Boros Anita a rozsdaövezeti építkezések ösztönzésétől, és a gazdaságvédelmi akcióterv támogatásától is növekedést vár. Utóbbiról jövő hétre ígért részletesebb tájékoztatást, de hozzátette, hogy az építőipar számára elkülönített 65 milliárd forintos keret terhére idén is jelennek meg pályázatok. Az építőiparra váró változások közül kiemelte az építésügyi szabályok egyszerűsítését, és csaknem 3 ezer építőipari szabvány felülvizsgálatát, hogy "Magyarországon legyen a legkönnyebb és legolcsóbb építkezni". Az államtitkár a közmegrendelések ésszerűsítésével is támogatná a vállalkozásokat, mivel úgy véli, hogy hatékonyabban fejlődhetnek, ha kiszámíthatóan tudnak tervezni az állami és önkormányzati megbízásokkal. Az építkezési szabálytalanságokat, a túlépítkezéseket szigorúbb állami ellenőrzéssel akadályozná meg, és ösztönözné a környezetbarát, megújuló és újból hasznosítható építőanyagok felhasználását. Segítené a magyar építőipar döntő részét adó mikro- és kisvállalkozások (kkv) fejlődését is, hogy azok jobban megfeleljenek a piaci kihívásoknak, és fejlett technológiák birtokában, képzett munkaerőre alapozva nagyobb arányban nyerjenek uniós közbeszerzéseken.

 

MTI/T.D.

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu