Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.28. - Thursday, Hajnalka napja van.

Belföldi hírek

A magyar építőiparnak évente 10 százalékkal kell bővülnie

2019. June 01. 08:00
A magyar építőiparnak évente 10 százalékkal kell bővülnie

György László, gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár közölte: az építőipar 2023-ig 25 ezer milliárd forintos megrendelésállománnyal rendelkezik, ennek teljesítése érdekében az ágazat termelési volumenének minden évben átlagosan 10 százalékkal kell növekednie.

György László az Építők Napja című rendezvényen köszöntőjében hozzátette: az építésgazdaság szereplői elismerést érdemelnek teljesítményükért, ugyanis munkájuk nyomán 2017-ben 29,7 százalékkal, 2018-ban pedig további 22,3 százalékkal nőtt az ágazat. Arra is felhívta a figyelmet, hogy tavaly már jelentősen, 23,5 százalékkal nőtt az ágazat termelékenysége is. Az államtitkár szerint ez utóbbi eredmény egyebek között az építőiparban tevékenykedő kis- és közepes vállalkozások kapacitásbővítését, technológiai váltását támogató, költségvetési forrásból finanszírozott pályázatoknak is köszönhető. Erre a célra a kormány 2018-ban 16 milliárd forintot, idén pedig újabb 6 milliárd forintot fordított és további 3 milliárd forintos pályázati keretet nyitnak meg az év második felében.

 

A magyar építőiparnak évente 10 százalékkal kell bővülnie

Bár a magyar építőipar önmagához képest hatékonyabbá vált, európai uniós szinten még vannak elmaradások

 

A hamarosan elérhető 3 milliárd forintos fejlesztési forrásról elmondta: míg a korábbi pályázatoknál a támogatások csak eszközbeszerzésre voltak elérhetőek, ebben a felhívásban már a vállalkozások együttműködése kerül előtérbe. A pályázat egyik célja, hogy a tervezők, az építőanyag gyártók és a kivitelezők álljanak össze és tegyenek kísérletet arra, hogy egy adott műszaki tartalommal rendelkező kiírást a legköltséghatékonyabban valósítsanak meg. György László kitért arra is, hogy bár a magyar építőipar önmagához képest hatékonyabbá vált, európai uniós szinten még vannak elmaradások. Külföldön az építőipari cégek gépesítettebbek, így többet tudnak építeni és nagyobb profitra is szert tesznek, mint magyar társaik. Úgy vélte, a hatékonyságnövelésében fontos szerepet kell kapnia az innovációnak, az ágazatnak és a benne dolgozó vállalatoknak is meg kell újulniuk. 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu