Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Belföldi hírek

2900 milliárd forint értékű uniós pályázatot írhatnak ki idén

2015. March 25. 11:10
2900 milliárd forint értékű uniós pályázatot írhatnak ki idén

Az Országgyűlés Európai ügyek bizottságának ülésén kiderült: idén csaknem 2900 milliárd forint értékű pályázat fog megjelenni.

Zsigmondné Vitályos Eszter európai uniós fejlesztésekért felelős államtitkár elmondnása szerint 133 uniós pályázati felhívás jelenik meg 2015-ben. A kormánynak most el kell fogadnia az éves fejlesztési kereteket, amelyek szabályozzák, hogy milyen pályázati felhívásokat fognak kiírni a szaktárcák ebben az évben.

Az államtitkár kiemelte azt is, hogy Magyarország megkapta 2014-2020-as időszak első átutalt előlegeit, 383 millió eurót utalt már át az Európai Bizottság.

Az összes program több mint 12 ezer milliárd forint támogatást jelent majd Magyarországnak, és a keret mintegy 60 százaléka gazdaságfejlesztéshez kötődő célokat szolgál - emlékeztetett.

Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára ugyanaznap Budapesten, a Magyar Húsiparosok Szövetségének (Hússzövetség) húsvéti sajtótájékoztatóján kiemelte: jelentős fejlesztések valósulhatnak meg a magyar élelmiszeriparban 2020-ig az élelmiszeripari-fejlesztési stratégia nyomán, amelyre a tervek szerint mintegy 300 milliárd forrás áll majd rendelkezésre.

 

MTI/MCOnet

 

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu