Orbán Viktor pártelnök-miniszterelnök tájékoztatást adott az IMF és az Európai Unió, valamint Magyarország közötti tárgyalásokról. Ezzel kapcsolatban a képviselőcsoport vitát folytatott le a helyzetről, és "teljesen egyértelművé vált", hogy az MSZP az IMF oldalára állt a nyugdíjasokkal, a családosokkal és a kispénzűekkel szemben - mondta. A Fidesz ugyanakkor határozottan állást foglalt a bankadó mellett: "mi a bankadót választjuk" - fogalmazott. Hozzátette: "képviselőcsoport álláspontja az, hogy semmilyen támogatást nem tud nyújtani a kormánynak a kispénzűek, a nyugdíjasok, a családok megsarcolásához."
"Nem látunk arra lehetőséget és módot, hogy az IMF kéréseinek eleget téve megsarcoljuk azokat az embereket, akiket az elmúlt nyolc év szocialista kormányzása gatyára vetkőztetett" - hangsúlyozta Lázár János
Lázár János szerint a szocialisták továbbra is a bankok és az IMF mellett vannak. Majd kiemelte: a frakció világossá tette a kormányfő számára, hogy nem tud olyan megszorításokat támogatni, amelyek a kispénzűektől vesznek el forrásokat. "Olyan kormányzati politikát várunk el", amely megvédi a nyugdíjasokat, a családosokat, a kispénzűeket, - erősítette meg.
A bankadót érintően hangsúlyozta: véleményük szerint azoknak kell a terhet viselniük, akiknek erre lehetőségük van. Ma Magyarországon pénz az embereknél már nincs, az kizárólag a gazdasági-pénzügyi szektorban, a pénzügyi szolgáltatóknál, az energiaszektorban, a távközlési szektorban van - mondta.
A forintpiac esetleg megnyugtatására vonatkozó felvetésére Lázár János úgy reagált, ez a kormánynak a dolga, de a frakció jelenlegi véleménye szerint nincs szükség erre. A forint-euró árfolyam hétfői állásával kapcsolatban nyugalmat javasolt.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*