Tőkés Lászlót az Európai Parlament alelnökévé választották
A tisztségéről lemondó Schmitt Pál helyett a Fidesz európai parlamenti képviselőinek javaslatára az Európai Parlament alelnökévé választották Tőkés Lászlót. Az erdélyi politikus jelölést a román néppárti delegáció is támogatta.
Az Európai Parlament néppárti frakciója közfelkiáltással elfogadta Tőkés László jelölését az Európai Parlament alelnöki tisztségére, melyet a román néppárti delegáció is testületileg támogatott.
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén került sor a szavazásra. Az ülést Jerzy Buzek, az Európai Parlament elnöke vezette. A politikus közölte a képviselőkkel, hogy Schmitt Pál megüresedett helyére egyedül Tőkés László EP-képviselőt jelölték.
Tőkés László különleges megtiszteltetésnek tartja, hogy az Európai Néppárt támogatásával az Európai Parlament alelnöki tisztségére jelöltek. Mint mondta, hasonló megtiszteltetésben legutóbb tavaly decemberben volt része, amikor a romániai kommunista diktatúra bukásának 20. évfordulóján a legmagasabb állami elismerésben, a Románia Csillaga kitüntetésben részesítették.
Elektronikus és titkos szavazással összesen 621 képviselő szavazott, ebből 334 Tőkés László mellett, és 287-en tartózkodtak, illetve ellene voksoltak, így Tőkés László az Európai Parlament 11. alelnöke lett.
Joseph Daul, az ENP európai parlamenti frakciójának vezetője külön közleményben gratulált Tőkés László EP-alelnökké választásához.