2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.   |   E-mail küldés
Szlovákia gúnyt űz Magyarországból
Németh Zsolt, a az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke
Németh Zsolt szerint Szlovákia gúnyt űz Magyarországból. Erről azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) kisebbségi főbiztosa kedden részt vett az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén.
A külügyi bizottság elnöke elmondta, hogy köszönetét fejezte ki Knut Vollebaeknek, hogy felvállalta a felvidéki magyarság jogainak a védelmét. A fideszes politikus véleménye szerint Szlovákiának nem a feszültség enyhítése és a helyzet a stabilizálása célja, hanem a helyzet eszkalálása, Szerinte az elkövetkező időszakban is arra kell készülni, hogy Szlovákia nem fogja az együttműködés útját járni a nyelvtörvény ügyében.

Németh Zsolt úgy fogalmazott, hogy Szlovákia "nem jóhiszeműen" viszonyul a szécsényi magyar-szlovák miniszterelnöki találkozóhoz, mert Robert Fico szlovák kormányfő arról beszél, hogy győzelmet aratott a magyar miniszterelnök felett, győzelme okául pedig azt jelöli meg, hogy a kisebbségi főbiztos is elismerte, nem kell semmit módosítani a szlovák nyelvtörvényen. Majd a politikus hozzátette: "üdvözöljük a nyelvtörvény végrehajtásával kapcsolatban megindult konzultációt Magyarország, Szlovákia, az EBESZ és a felvidéki magyarok között".

nemeth_parlament_430_376_20090915181525_744.jpg

Németh Zsolt, a az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke

Németh Zsolt szerint a szlovák politika meghátrálását jelenti, hogy nem lépett szeptember 1-jén hatályba a törvény végrehajtása. Meggyőződése szerint a helyzet megnyugtató megoldása kizárólag az államnyelvtörvény módosítása lehet. "Ez 13 millió magyar véleménye" - fűzte hozzá.

Újságírói kérdésre elmondta, hogy Knut Vollebaek teljesen értelmetlennek tartja a jogszabályba foglalt büntethetőséget.

Mint ismert: Bajnai Gordon magyar és Robert Fico szlovák miniszterelnök szeptember 10-én Szécsényben abban állapodtak meg, hogy a szlovák államnyelvtörvény módosítása ügyében kialakult vitát a főbiztos ajánlásait figyelembe véve rendezik. Knut Vollebaek szerdán Szlovákiában tárgyal az ügyben.

(Forrás: fidesz.hu - MTI)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu