2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.   |   E-mail küldés
Rytkó Emília bejelentette nyugdíjba vonulását
Nyugdíjba megy Rytkó Emília, az OVI elnöke
Nyugdíjba vonul Rytkó Emília, az Országos Választási Iroda (OVI) vezetője, aki egyben az Önkormányzati Minisztérium választási főosztályának a vezetője is.
Rytkó Emília pénteki budapesti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy mivel elérte a 60 éves kort, nyugdíjba vonul, és így köztisztviselőként visszavonul. Az OVI vezetője az év végéig még hivatalában marad, utódjáról - főosztályvezetői illetve az OVI-vezetői poszt betöltéséről - Varga Zoltán önkormányzati miniszter gondoskodik.

A főosztályvezető köztisztviselőktől szokatlan módon maga jelentette be távozását, láthatóan megrendülten. A választási főosztályon 1993 óta dolgozó szakember - aki 2002 óta az OVI vezetője és 16 választás lebonyolításában vett részt - megköszönte a sajtó munkáját, mint mondta, nélküle a lakossági tájékoztató munkát nem tudta volna elvégezni.

Az európai parlamenti választás után, annak jogerős eredményét megvárva, június 16-án jelentette be a miniszternek, hogy nyugdíjba vonul. Bejelentését a miniszter tudomásul vette. Bár az év végéig hivatalában marad, szükségesnek tartotta bejelenteni nyugdíjba vonulását a nyilvánosság előtt is, mivel nem akart okot adni a találgatásokra.

Eléggé belefáradt a munkába, és már több éve szabadságra sem ment. Egyszerű köztisztviselőként eddigi munkája után nem jár számára végkielégítés.

forrás: hetivalasz.hu

Belföldi Hírek - www.belfoldihirek.com

-ge-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu