Politikai alapon működtetnék a későbbiek során is a szolgálatokat
A szocialista képviselők és a szabad demokrata Gulyás József igen szavazataival támogatta Juhász Gábor kinevezését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága.
A polgári titkosszolgálatokat felügyelő miniszterjelöltet kedden hallgatta meg a bizottság. A meghallgatás végén a testület tagjai hat képviselő igent, míg öten nemet mondtak a miniszterjelölt támogatására.
Juhász Gábor az ülést követően újságíróknak nyilatkozva azt mondta, hogy kemény hangvételű meghallgatáson van túl. Szerinte a nemzetbiztonsági szakterület nyugalmat, politikai háborútól való távolságtartást és nagyon alapos szakmai munkát igényel.
A politikus bízik benne, hogy a le tudja közdeni a meglévő bizalmatlanságot, valamint szeretné elérni, hogy a miniszter és a bizottság kapcsolata a jövőben szorosabb, közvetlenebb legyen, s reméli, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok úgy fogják végezni a munkájukat, amely cikluson átnyúló, stabil működést tesz lehetővé.
Demeter Ervin, a Fidesz szakpolitikusa
A meghallgatás után a fideszes Demeter Ervin azt mondta, hogy a Gyurcsány-Bajnai-kormány a demokratikus társadalmi berendezkedést a legdurvábban sértette meg, amikor politikai célokra használta fel a titkosszolgálatokat. Szerinte ennek következtében egy lepusztult, szervezetileg és morálisan szétrombolt titkosszolgálati rendszer működik Magyarországon, "ami sok esetben az alkotmányosság kereteit is átlépi".
"A mai bizottsági meghallgatás arról győzött meg minket, hogy a miniszterjelölt nem tudja (...) ezt tudomásul venni és nem képes az ebből adódó problémákkal szembenézni. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy a kormány a továbbiakban is hasonló módon akarja a titkosszolgálatokat működtetni" - mondta az ellenzéki politikus.
Ezt erősíti, hogy kedden a szocialista képviselők megakadályozták, hogy tisztázódjon Herényi Károly és Dávid Ibolya szerepe egy titkosszolgálati botrányban, mivel nem járultak hozzá a mentelmi joguk felfüggesztéséhez - mondta az UD Zrt. ügyére utalva.
Juhász Gábor a meghallgatáson azt mondta, hogy törvényes és hatékony munkát vár a szolgálatoktól, s ehhez a bizottságtól politikai támogatást vár. Kitért arra is, hogy tisztában van vele, hogy korábban az illetékes miniszter és a bizottság kapcsolata nem volt felhőtlen, tervei szerint ez mostantól másként lesz.
Simicskó István, a bizottság kereszténydemokrata elnöke erre reagálva később azt mondta, hogy a miniszter ne várjon politikai támogatást tőlük, mert azt nem tudják megadni.
Demeter Ervin megkérdezte a miniszterjelölttől, hogy mit akar tenni annak érdekében, hogy a szolgálatok működése visszakerüljön az alkotmányos keretek közé. Juhász Gábor azon meggyőződésének adott hangot, hogy a szolgálatok alkotmányos keretek között működnek, de a törvény megnevezi, hogy a főigazgatókat komoly felelősség terheli. Kérte, hogy aki úgy véli, hogy letértek erről az útról, az azonnal tegye meg feljelentését.
A bizottság megszavazta, hogy a Lungo Drom vezetőjeként jelenlévő Farkas Flórián is tehessen fel kérdést. A fideszes képviselő arra emlékeztetett, hogy Ficsor Ádám volt titokminiszter szerint olyan hibák következtek be a romák ellen elkövetett sorozatgyilkosságok felderítése során, amelyek nélkül hamarabb el lehetett volna fogni az elkövetőket. Megkérdezte, hogy Juhász Gábor készül-e felelősségre vonásokra miniszterként az ügyben.
Juhász Gábor közölte: nincs csodálkoznivaló azon, hogy a romák nyugtalanok egy ilyen támadássorozat miatt. Hozzátette, a konkrét ügyben a tettesek megvannak és elődje elrendelt egy vizsgálatot. Kijelentette, ha elfoglalja hivatalát, bekéreti az ügyben az illetékes vezetőtől a jelentést és utána tudja kialakítani véleményét.
A fideszes Kövér László arról beszélt, hogy sorozatos jogsértések történnek a nemzetbiztonság területén is. Úgy fogalmazott, hogy ha valaki úgy akarja a morális és szakmai mélységben lévő szolgálatot irányítani, hogy előtte kijelenti, a jövővel akar foglalkozni, a múlt pedig nem érdekli, az "önmagában is vérlázító".