„Jó az esély az IMF-fel való megállapodásra, mely védelmet biztosít számunkra, ha az európai pénzpiacok megbénulnak” - fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjújában Orbán Viktor.
A lap szombati számában megjelent interjúban a kormányfő azzal kapcsolatban, hogy a delegáció elutazott, azt mondta: egy tárgyalássorozat számos regényes taktikai elemet is tartalmaz, ne hagyjuk, hogy ezek elvonják a figyelmünket.

Orbán Viktor az IMF-fel kapcsolatban is optimista
A törvényalkotás gyorsaságával összefüggésben beszélt arról is, hogy dicséretnek veszi azt, amikor azt taglalják, hogy Magyarországon nem egyszerűen kormányzás, hanem rendszerváltás zajlik.

Orbán Viktor az új választójogi törvényt ért ellenzéki kritikákról is beszélt
Az új választójogi törvényt ért ellenzéki kritikákkal kapcsolatban felidézte: amikor 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztal és a kommunisták egyeztetésén ott ültek, és a választójogi rendszerről vitatkoztak, akkor is sokan gondolták, hogy a választójogi rendszerrel lehet választást nyerni. Mint mondta, a szocialisták akkor tiszta egyéni választókerületi rendszert akartak.
-kt-
Forrás:MTI-fidesz.hu, mno.hu