

Lasztovicza Jenő kitért arra is, hogy most nyertek 266 millió forintos uniós támogatást a kórház koraszülött- és újszülöttrészlege gép-műszer eszközeinek fejlesztésére és az épület felújítására. Ehhez 27 millió forintos önrészt ad a megye - tette hozzá.
Kovács Zoltán (Fidesz-KDNP) Veszprém megyei kormánymegbízott, országgyűlési képviselő emlékeztetett arra, hogy 2002 óta várták, hogy az egészségügyi kormányzat kiírja a pályázatot a közép-dunántúli régió onkológiai centrumának létesítésére.
Megjegyezte: „ellenszele" is volt Veszprémnek, hiszen más városok is jelentkeztek a centrum létesítésére. A benyújtott pályázatról július 15-én született kedvező döntés - tette hozzá Kovács Zoltán, hangsúlyozva, hogy ez a megye „egyik legnagyobb politikai sikere". Mint mondta, a közvélemény-kutatások szerint Veszprém megyében, illetve a közép-dunántúli régióban az emberek „messze kiemelkedően" az onkológiai centrum létesítését tartják a legfontosabbnak.
Dávid Gyula, a megyei kórház orvos igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a centrum létesítése „hatalmas szakmai előrelépés", hiszen nagy tudású orvosok, szakdolgozók érkeznek Veszprémbe. Rámutatott arra is, hogy igen korszerű műszerek, a legújabb rákdiagnosztikai röntgenek állnak majd rendelkezésre. Az igazgató szerint az onkológiai járóbeteg-ellátást, a sugárterápiát is elvégzik majd a centrumban. - olvasható a Magyar Távirati Iroda által kiadott közleményben. (T.A)
forrás: (MTI)