A Fidesz azt kéri a szocialistáktól, hogy ne a legelesettebbek zsebében kotorásszanak, mert onnan már nincs mit kivenni - mondta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője.
A Fidesz politikusa mindezt az "egy család, egy segélyezett" kormányzati elvvel kapcsolatban fogalmazta meg.A honatya kifejtette, hogy egy két gyermekből és két felnőttből álló családban, ha egyik felnőtt sem tud dolgozni, akkor a négytagú családnak a családi pótlékkal együtt havi 55.100 forintból kell megélnie.
Czomba Sándor: Ne a legelesettebbek zsebében kotorásszon az MSZP
Szerinte a kormány arra ösztönzi az embereket, hogy ne vállaljanak a versenyszférában munkát, mert jobban járnak, ha inkább a szociális ellátórendszer nagykapuit meg kiskapuit próbálják kihasználni.Czomba szerint teljesen rossz s kormány által mutatott irány, ugyanis a döntő többségében értelmetlen munkát adó közcélú foglalkoztatást nagyobb mértékben finanszírozza, mint amennyit munkahelymegőrző támogatásra kérnek a munkáltatók az esetek többségében.A jövő évi költségvetés tovább mélyíti a foglalkoztatási válságot, nyomaiban sincs benne jelen a gazdaságélénkítés, a munkahelyteremtés, ezért alkalmatlan a probléma kezelésére - közölte a fideszes országgyűlési képviselő.(Forrás: fidesz.hu)Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com-ba-