2012-ben marad az egyszerűsített vállalkozói adó (
eva), az összeghatára és az adómértéke azonban változni fog.

Lázár János Rogán Antallal tartott sajtótájékoztatóján jelentette be ezt hétfőn, valamint hogy meg kell vizsgálni azt, hogy 2013-tól az általány-adózás kiszélesíthető-e.
Olyan adórendszert szeretnénk, amely a hazai kis- és középvállalkozóknak alapvetően kedvez. Ennek függvényében az a legésszerűbb, legmegfontoltabb döntés, hogy az eva kivezetését elhalasszuk, de fölül kell vizsgálni a mértékét és az összeghatárát – fogalmazott Lázár János.
Rogán Antal az eva kapcsán elmondta azt is, hogy 25-ről 30 millió forintra fog emelkedni a bevételi határ, másrészt a jövő hétre a kormány meg fogja vizsgálni, hogy mennyivel növekedjen az eva adókulcsa a 35 és 40 százalék közötti tartományban. Rogán Antal szerint a még a 40 százalék is kedvező, ha összevetjük a 27 százalékos áfával és a 16 százalékos jövedelemadóval.
Forrás és képek:fidesz.hu
-kt-