Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter csütörtökön az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén azt mondta, hogy az arányos, egykulcsos személyi jövedelemadó bevezetésének egyértelmű pozitív hatásai vannak a költségvetési bevételekre.
Az egyszeri tételek figyelembevételével tavaly az államháztartás GDP-arányos hiánya 2,8 százalék volt a vállalt 2,94 százalékkal szemben - hangzott el a meghallgatáson. Matolcsy György hangsúlyozta: a korábban várt 3 százalékos bővülés helyett 1,3-1,4 százalékos gazdasági növekedés volt 2011-ben, és 42 ezerrel nőtt a foglalkoztatottak száma.

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter az Országgyűlés Számvevőszéki és Költségvetési Bizottságának rendkívüli ülésén vett részt
Az is elhangzott: jelentős tartalékok vannak az idei költségvetésben, a 100 milliárd forintos általános tartalékon felül 320 milliárd forintos tartalék van, amelyet csak ez év szeptember 30. után lehet majd felhasználni.Matolcsy György szerint Magyarországra elsősorban az euróövezeti válság jelent kockázatot, hiszen ennek "kiszámíthatatlan hatásai vannak".
MTI/MCOnet
-kt-