A hódmezővásárhelyi fideszes polgármestert, Lázár Jánost harmadik alkalommal választották meg az alföldi város egyéni országgyűlési képviselőjévé, több mint 55 százalékos fölénnyel.
Azoknak a képviselője szeretnék lenni, akik rám szavaztak, és azoké is, akik távolmaradásukkal tüntettek vagy ellenem voksoltak – nyilatkozott, az ismét megválasztott politikus, a vásárhelyi városházán megrendezett késő esti
sajtótájékoztatón.
A
polgármester 55,22 százalékos fölénnyel, 17.203 szavazattal nyerte meg a mandátumot. Az idei mellette voksolók száma megközelítette a 2002-es szavazáson szerzett 18.421 voksot, valamint jóval túlhaladta a 2006-os első fordulóban szerzett szavazatok számát.

Lázár János
Lázár János szerint az MSZP óriásit bukott Hódmezővásárhelyen azzal, hogy listás szavazatainak aránya alig haladta meg a 13 százalékot. A politikus számára a legnagyobb meglepetéssel az LMP több mint 6 százalékos listás támogatottságát tartja, melyet egyéni jelölt nélkül értek el.
Az Országos Választási Bizottság lényegében tönkretette a demokrácia ünnepét azzal, hogy tehetetlenségével szinte megakadályozta, hogy megismerjük az eredményeket – jelentette ki a politikus.
Belföldi Hírek-szk-