A közigazgatás átalakításával összhangban a megyei önkormányzatoknál is meghatározó jelentőségű változások várhatóak a jövőben; megszűnik például az intézményfenntartó szerepük és csak területfejlesztési feladatokkal foglalkoznak majd - mondta Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő szerdán a Veszprémben tartott sajtótájékoztatón.
Hangsúlyozta: 2006-tól kezdődően négy éven át rendkívüli elvonásokkal sújtotta az akkori kormányzat a megyéket, ennek következtében például Veszprém megyében meg kellett szüntetetni a turisztikai, majd a sporthivatalt, továbbá a közművelődési intézetet. A megyei kórházat gazdasági társaságba "szervezték ki", néhány intézményt összevontak, egyes középiskolákat pedig átadtak a városi önkormányzatoknak - mondta az elnök.
Lasztovicza Jenő (Fidesz-KDNP), a Veszprém Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő
Rámutatott, hogy a korábbi ötven intézmény helyett már csak harminckettőt tart fenn. Lasztovicza Jenő közlése szerint ezek többsége "várhatóan január elsejétől a megyei kormányhivatalhoz kerül át".
Veszprém Megyei Levéltár központi épülete
A változások lebonyolítására egy előkészítő bizottságot hoztak létre, amely intézményi- és vagyonfelmérést végez, áttekinti a szerződéseket, a folyamatban lévő pályázatokat, a megye gazdasági társaságait és alapítványait - nyilatkozta, hozzátéve: a dolgozók "nem éreznek meg semmit" az átalakításból.
Veszprém Petőfi Színház
A megye a jövőben a területfejlesztésekre és azok előkészítésére koncentrál - mondta. Különösen a 2014-2020. közötti uniós fejlesztési ciklusra dolgoz ki koncepciót, illetve készít elő pályázatokat - olvasható a fidesz.hu oldalon. (T.A)
forrás: fidesz.hu