Nagyon kockázatosnak látja a jövő évi költségvetés tervezetét az Állami Számvevőszék elnöke, aki szerint a kiszámíthatóság hiánya növelheti a korrupciót és a feketegazdaság arányát. Kovács Árpád mindezt a közgazdászok vándorgyűlése után mondta.
Magyarországon válságok sora van, a sorozat pedig még nem ért véget, s ezzel egyetértett a közgazdász vándorgyűlés mintegy hétszáz résztvevője is. Az Állami Számvevőszék elnöke nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy a jövő évi költségvetés kilábalást hoz-e, mert a szakember rendkívül rendkívül kockázatosnak látja a büdzsét.Kovács Árpád kételkedik, hogy el tudja-e viselni a magyar társadalom és a gazdaság a változásokat. Hozzátette: ha a társadalomban meglenne a bizalom az ország vezetői iránt, talán nagyobb megszorítást is elviselne, így azonban a tervek megvalósítása kétséges.
Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék elnöke
Az ÁSZ elnöke szerint nem jó, ha egy országban sűrűn változnak bizonyos szabályok és prioritások, ez ugyanis a fekete- és szürkegazdaság, illetve a korrupció melegágya.Ha az egyik évben például a beruházások magas szintet érnek el, akkor erre felkészül egy építőipari, a beszállítói háttér, akkor ezek jelentős csökkentése nagyon nehéz helyzetbe hozza a vállalkozásokat. A megoldás a stabilitás, kiszámíthatóság lenne - hangsúlyozta Kovács Árpád.(Forrás: inforadio.hu)Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com-ba-