H I R D E T É S
2012.05.21 - hétfő, Konstantin napja van.   |   E-mail küldés
Hozzászólok! 

Belföld

Konferenciasorozat a sarkalatos törvények előkészítése kapcsán az ÁSZ-nál

Állami Számvevõszék
Hogyan javítható  a pártok gazdálkodásának és a kampányfinanszírozás  átláthatósága és elszámoltathatósága? – ezzel a címmel került sor 2011. szeptember 9-én az Állami Számvevőszék „Átláthatóság és elszámoltathatóság a sarkalatos törvényekben" elnevezésű konferenciasorozatának első rendezvényére.
Az Állami Számvevőszék a sarkalatos törvények előkészítése kapcsán  rendezett konferenciasorozatának célja, hogy a törvények előkészítésében résztvevőkkel megismertesse az adott törvény témakörében szerzett ellenőrzési tapasztalatait. Ugyanakkor lehetővé kívánta tenni, hogy tudományos kutatók és civil szervezetek is kifejthessék véleményüket a szabályozás fontos kérdéseiről, ideértve az ÁSZ által feltárt problémák megoldásának lehetőségeit is.

Domokos László


A konferencián előadást tartott Domokos László ÁSZ-elnök, Földes Ádám, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója, Fodor István, a Bölcsek Tanácsa volt tagja, Horváth Balázs felügyeleti vezető, az ÁSZ igazgatóhelyettese, Bienerth Gusztáv, a Nézőpont Intézet Kuratóriumi elnöke. A konferencián politikus és közgazdász szakembereken kívül szép számmal vettek részt az ÁSZ munkatársai és egyéb érdeklődők is.

Domokos László
, az Állami Számvevőszék elnöke megnyitójában elmondta, hogy régen várt szakmai konferenciára került sor, mivel húsz éve beszédtéma a pártok gazdálkodása és a kampányfinanszírozás témaköre, az átláthatóság és az elszámoltathatóság javítása. Most megteremtődtek a szakmai és politikai feltételek arra, hogy ez a kiemelkedően fontos kérdés egy szakmailag átgondolt kétharmados törvény megalkotásával rendeződjön. Remélhetőleg az új szabályozás az ÁSZ eddigi korlátozott lehetőségeit megfelelően kiszélesíti – mondta az ÁSZ elnöke, hozzátéve, hogy ez a konferencia a törvény szakmai megalapozásához kíván hozzájárulni, és nem a pártok megegyezésének elérését célozta meg.

Horváth Balázs, az ÁSZ felügyeleti vezetője „A pártok működésének, gazdálkodásának és a kampányfinanszírozásnak a szabályai a számvevőszéki ellenőrzések tükrében” című előadásában tájékoztatást adott arról, hogy a Számvevőszék a pártok és a választások rendszeres törvényességi ellenőrzésének tapasztalatai hasznosításával egy évtizede javasolja a kormánynak a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóvá tételét célzó törvénymódosítást.

Kifejtette, hogy az ÁSZ ellenőrzéseinek megállapításai szerint a pártok törvény által előírt éves pénzügyi beszámolója nem biztosítja a gazdálkodás átláthatóságát, összehasonlíthatóságát és értékelhetőségét, mivel a párttörvény előírása nincs figyelemmel a számviteli törvény egységes követelményére. A választások finanszírozása nem különül el a pártok gazdálkodásától, hiányoznak a zártság, azonosíthatóság garanciális szabályai, nincs előírás a források és felhasználások közlésére.

Az ÁSZ felügyeleti vezetője előadásában felsorolta azokat a törvénysértéseket, amelyeket retorzió nélkül követhetnek el ezen a területen és azokat a kiskapukat, amelyek könnyen kihasználhatóak a kampányfinanszírozás során. Példaként említette, hogy a pártok a kijelölt határidőre – megfelelő szankció hiányában – nem teszik közzé beszámolóikat, valamint ezek a beszámolók egy-két párt kivételével nem valósak, nem megbízhatók.

Bemutatta az ÁSZ párttörvénnyel kapcsolatos javaslatait, valamint a kampányfinanszírozásra vonatkozó indítványait is.

Az ellenőrzési tapasztalatai alapján az ÁSZ javasolja a megbízható, valós alapokra épülő átlátható pártbeszámolás jogszabályi hátterének kialakítását, az ellenőrzési hatáskör szélesebb alapokra helyezését, a visszatartó erejű szankciórendszer kialakítását. Az éves beszámolási kötelezettséget fél évvel elmulasztó pártokkal szemben az ÁSZ kezdeményezhetné az ügyészség felé a párt megszüntetését. A költségvetési támogatásban nem részesülő pártok részére – szankcióként – szükséges lenne előírni, hogy saját forrásból legyenek kötelesek teljesíteni a központi költségvetésbe a tiltott bevétel kétszeres összegének befizetését. A javaslatok között külön hangsúlyt kapott a teljes körű információkat tartalmazó bejelentett kampányszámla bevezetése. A politikai hirdetések, plakátok vonatkozásában szükségesnek látja a pontos azonosíthatóságra, a mennyiségi adatok rögzítésére és a média megjelenések tarifái egységesítésére vonatkozó előírásokat, valamint a választási gyűlések bejelentését.

Dr. Bienerth Gusztáv,
a Nézőpont Intézet Alapítvány Kuratórium elnöke „Az üzleti szféra részéről a pártoknak nyújtott támogatás kizárásának, illetve átláthatóvá tételének lehetőségéről” című előadásában ismertette, hogy az üzleti szféra képviselői már 2004-ben, 2005-ben és 2006-ban javasoltak egy ilyen jellegű konferencia megrendezését, azonban ez a javaslat akkor elakadt. Öt évvel ezelőtt ugyanennek az üzleti körnek huszonegy jelentős vállalata kiáltványban fogalmazta meg, hogy ezen a területen átfogó reformokra van szükség és javaslatokat tett a megoldásra. Ezek a kezdeményezések azonban akkor nem vezettek eredményre.

Dr. Bienerth Gusztáv szerint az üzleti körök akkori javaslatai ma is aktuálisak és jelenleg bár nehezebb gazdasági körülmények között, de lehetőség is van a rendezésre. Ennek során az érdemi kérdéseknek kell megelőzni a formaiakat, a „józan ész” alkalmazásának sokszor felül kell írnia a „szabály az szabály” felfogás szerinti viselkedést. Az üzleti világ nagy várakozással tekint az új törvényi szabályozás elé – tette hozzá.


ÁSZ

Konferenciasorozat a sarkalatos törvények előkészítése kapcsán az ÁSZ-nál



A rendezett pártfinanszírozás nemcsak leendő sarkalatos törvényként, hanem „sarkalatos érdek”-ként is megjelenik úgy a politika, mint az üzleti világ és a hazai viszonyok tekintetében.

Véleménye szerint Magyarországon az állam szerepére és súlyára tekintettel nem lenne jó döntés, ha a pártokat közvetlenül támogathatnák az üzleti szféra résztvevői. Ez igen káros, sőt veszélyes lenne a magyar demokráciára, mert ezzel közvetlen politikai befolyást tudnának szerezni a cégek, ezért az állami támogatásnak kell az elsődlegesnek lennie.

A Nézőpont Intézet Alapítvány Kuratórium elnökének javaslatait összegezve elmondható, hogy kiemelt fontosságú a pártok pénzforgalmi ellenőrzésének feladata, továbbá megfontolandó a civil szféra által ellenőrzött kampányszámla bevezetése. A 60 napnál rövidebb kampányidőszakot, az egy fordulós választásokat, mint a kampányköltségek csökkentésének lehetséges módszerét említette. Véleménye szerint újra kell gondolni a médiatulajdonosok és a politikai hirdetők viszonyát is. A közszolgálati médiának arányos és ingyenes szolgáltatást kellene nyújtani, és azt is biztosítani kell, hogy a piaci adók tulajdonosai ne adhassanak kedvezményeket egyes pártok hirdetéseinél (listaár). Felhívta a figyelmet arra is, hogy a jövőben az interneten folytatott kampánytevékenység ellenőrzésének szabályozását is ki kell dolgozni. Nagyobb hatáskört, „fogakat” kell adni az Állami Számvevőszéknek a párt és kampányfinanszírozás vonatkozásában – fejtette ki Bienerth Gusztáv. Tudomásul kell venni, hogy a pártok támogatása és a kampányfinanszírozás körüli szabálytalanságok és korrupciós jelenségek teljesen nem szüntethetők meg, a fejlett nyugati országokban is szép számmal fordulnak elő, azonban az elterjedtségét és a méreteit lehet csökkenteni – mondta a Nézőpont Intézet Alapítvány Kuratórium elnöke.

Dr. Földes Ádám, a Transparency International Magyarország ügyvezető igazgatója „A Transparency International javaslatai a pártfinanszírozás átláthatóbbá tétele érdekében” címmel tartott előadásában elmondta,  hogy a magyarországi szervezet megalakulása óta foglalkoznak ezzel a témával.  Kutatásokat végeztek, javaslatokat készítettek, eddigi tevékenységük fontos részét képezte a pártfinanszírozásnak mint a politikai korrupció részének vizsgálata.

Megállapításaik szerint a pártok bevételi forrásai „legális”, „illegális”  és „tiltott” formát ölthetnek. A „legális” források tükrözik a pártok és a párton belüli csoportok erőviszonyait, a másik két forrás pedig melegágya a korrupciónak és igen nagy károkat okoz. A „tiltott” bevételek közé sorolhatók a más államokból érkező, vagy be nem jelentett támogatások, melyekkel cégek lobbiznak. Ezek elfogadása esetén jogosan merül fel a kérdés: az ilyen támogatást elfogadó képviselő végső soron kit képvisel a törvényhozásban? Az „illegális” támogatásoknál a képviselők nem csak pártjuk számára, hanem saját céljaik érdekében is elfogadhatnak pénzt. Ezek színtiszta korrupciós esetek és leggyakrabban a közbeszerzéseknél, az (ön)kormányzati vagyonkezelésnél, hatósági ellenőrzésekkel és engedélyekkel kapcsolatos zsarolások formájában vagy éppen felszámolás alatt lévő cégek vagyonának átjátszásával fordulnak elő - ilyen esetekben akár felmerülhet a szervezett bűnözéssel való kapcsolat is.

A pártok gazdálkodásának és a kampányfinanszírozás bevételi oldalának átláthatóvá tétele mellett igen fontos a kiadási oldal átláthatósága is. A Transparency International Magyarország kutatást végzett a legutóbbi országgyűlési választáskor, amelynek eredményeként megállapították, hogy a parlamentbe jutott pártok a választásra a hivatalosan felhasználható összeg sokszorosát, összesen legalább 3260 millió forintot használtak fel és ez így lehetett a korábbi választásoknál is.

2009-ben a Transparency International Magyarország törvénytervezetet készített, amelyből a pártok a konszenzusának hiánya miatt nem lett törvény. Ez a tervezet nyilvános, bárki által hozzáférhető, az abban foglalt részletes javaslatok a bevételekről, a kiadásokról és az átláthatóságról többségében ma is aktuálisak, újra elő kellene venni őket – mondta Földes Ádám.

A Transparency International javaslatai között szerepel többek között a rövidebb kampányidőszak, a kampányszámla bevezetése, a hirdetések, valamint a politikai pártok mellett kampányoló szervezetek regisztrálása, a képviselőnkénti kampánylimit megemelése, a piaci árak alkalmazása a politikai hirdetésekkel összefüggésben. Véleményük szerint nemcsak a kampány költések, hanem a pártok, mint a közhatalom gyakorlását célzó szervezetek minden bevétele és kiadása nyilvános kellene, hogy legyen és ezzel összefüggésben a készpénz kezelésüket is minimális szintre kellene visszaszorítani. Módszertani jellegű javaslataik is vannak a kampánykiadások és a kampányelemek pontos definiálása vonatkozásában.

A párt és kampányfinanszírozás területén kiemelt szerepet szánnak az ÁSZ-nak, az ellenőrzési jogosítványok megerősítésével és a hatékony szankciórendszer bevezetésével, melyet a teljes átláthatóság és az internetet nyilvánossága erősítene meg.

Fodor István, a volt Bölcsek Tanácsa tagja „Az aránytévesztés kockázata” című előadásában kifejtette, hogy párt- és kampányfinanszírozást szélesebb kitekintésben, a korrupció elleni harc egészébe ágyazva kell vizsgálni. Ebben a feladatban a nemzeti intézményrendszer kialakítása és a célok helyes megfogalmazása a legfontosabb. A korrupció elleni harcban a nyomozó szervek mellett igen jelentős szerepe van az intézményrendszer úgynevezett „jelző” intézményeinek, amelyek sorába az ÁSZ is tartozik, mert a preventív tevékenység talán még fontosabb, mint a reaktív – fejtette ki Fodor István.

Szerinte a korrupció elleni eredményes harchoz elengedhetetlen egy jól átgondolt, tíz évre előretekintő program elkészítése, a megfelelő intézményrendszer kialakítása és a szükséges törvények megalkotása. Ezeknek minden területre ki kell terjedniük, nem elégséges a konferencia címében megfogalmazott részterületre korlátozni.

Igen fontos a megfelelő célok kijelölése, olyan céloké, amelyek egy ilyen tízéves programban megvalósíthatók és konkrét feladatot tartalmaznak. Például ilyen cél lehet, hogy tíz év alatt a magyarországi korrupció méretét Szlovénia szintjére kell csökkenteni – mondta a szakértő.

Fodor István előadásában kifejtette, hogy aránytévesztés azt gondolni, hogy a pártfinanszírozás anomáliáinak megszüntetése a korrupció elleni harc legnagyobb eredménye - hiszen ebben a körben 3-6 milliárd forintról van szó, a közbeszerzések körül azonban több száz milliárd forintos korrupciós összeg forog. Morális szempontból természetesen lehet igen nagy hatása, gazdaságilag azonban kisebb a jelentősége. Csak komplex program lehet sikeres, igen nagy hiba lenne, ha a korrupció elleni harc a párt- és kampányfinanszírozás mellet nem terjedne ki további területekre is – mondta.

Elhangzott javaslatai a párt és kampányfinanszírozás vonatkozásában:

- költségek korlátozása,

- párt által alapított közpénzt felhasználó alapítványok ne finanszírozhassanak kampányt,

- nyilvános kampányszámla bevezetése,

pénz



- bankhitel és kölcsön elszámolandó legyen,

- pártok adományt sem hazai, sem külföldi gazdasági társaságoktól, sem politikai független alapítványoktól ne fogadhassanak el,

- kisebb összegű magánadományok elfogadhatóak legyenek (100 000 Ft),

- nagyobb összegű magánadomány nem tiltható, de az adományozó  adatai legyenek nyilvánosak,

- a pártok ne folytathassanak gazdasági tevékenységet,

- ne fogadhassanak el egyházaktól, állami intézményektől, jótékonysági és szakmai szervektől adományokat,

- a tiltott adományokat kétszeresen fizessék vissza a költségvetésbe,

- növelendő az ellenőrizhető természetbeni juttatások köre (pl.: médiafelületek).

A választási eljárást érintő javaslatai:

- hatékony jogorvoslati rendszer kidolgozása (két választási időszak közelsége miatt),

- kampánysértések törvényi szankcionálása,

- választási csalások esetén az érintett képviselők ellen szigorú  szankciók.


Domokos László ÁSZ-elnök záróbeszédében kifejtette, hogy a kétharmados parlamenti többség ebben a fontos kérdésben nem csak nagyobb lehetőséget biztosít a döntéshozók számára, hanem nagyobb kötelezettséget is ró rájuk. Ennek szellemében szervezte meg az Állami Számvevőszék ezt a konferenciát, az itt elhangzott, rendkívül értékes előadások pedig remélhetőleg hasznos ismereteket és gondolatokat nyújtottak a megjelenteknek – mondta a Számvevőszék elnöke.


Tököli László
tudományos munkatárs, ÁSZKUT



-kt-

Hozzászólás




Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu