2012.02.08 - szerda, Aranka napja van.   |   E-mail küldés
Komoly kár érte az államot a sukorói ügyben
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője
A King,s City elnevezésű sukorói beruházásnál akár 600 millió forintos vagyoni kár érte az államot - mondta  Cser-Palkovics András.

Az ügyben önálló indítványt benyújtó képviselő egy, a kormányzati tevékenységet feltáró vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló országgyűlési határozati javaslatra.

A politikus azt mondta, hogy az ügyről nem sokat lehet tudni, de az ismert, hogy azt a Gyurcsány-kormány egyik utolsó intézkedéseként nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá minősítették.

cser_pa_430_860_20091006160514_399.jpg

Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője

A fideszes politikus kiemelte, hogy miután az ügyben a múlt héten a Legfőbb Ügyészség megállapította a vagyonvesztést, a sajtóhírek szerint a Pénzügyminisztérium akár még a héten elindíthatja azt az eljárást, amely szükséges a csereszerződések felmondásához. Közölte, hogy választ kell még kapni a közéleti szereplők szerepére is az ügyben.

Az előterjesztéshez a kormány nevében senki nem óhajtott hozzászólni, ahogy a képviselők közül sem. Ezt követően Mandur László levezető elnök az általános vitát lezárta.

(Forrás: fidesz.hu - MTI)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu