


Tolcsvát még tavaly nyáron árasztotta el a patak, akkor több mint kétszáz ház állt víz alatt, a károk helyreállítására kiírt első pályázati ciklus tavasszal zárult, a pénz azonban csak a negyede annak, amire szükség lenne a helyreállításhoz. Most újabb forrásokra várnak, és keresik a már kiírt pályázati lehetőségeket, elsősorban a patakmeder rendbetételéhez, másrész a felszíni vízelvezetéshez.

Kevés az árvízi védekezésre elnyerhető pénz
A szomszédos Háromhuta polgármestere arra panaszkodik, hogy a település kimaradt a kormány által finanszírozott vízkár-elhárítási terv elkészítésének programjából, a pályázatokkal meg az a baja, hogy azok elkészítése pénzbe kerül, ami egy hozzájuk hasonló forráshiányos falunak komoly gondot jelent, hiszen napról napra élnek, működési bevételük alig van, miközben a települést folyamatosan két patak is veszélyezteti.
Forrás: mr1-kossuth.hu
-bartus-