Zsigó Róbert fideszes képviselő a magyar jelnyelv törvényjavaslatának vitájában örömét fejezte ki, hogy a törvény önálló, természetes nyelvként ismeri el a jelnyelvet.
Ez a politikus szerint azért is fontos, mert a siketeknek, hallássérülteknek ez az anyanyelvük. A Fidesz szakpolitikusa bizakodásának adott hangot, hogy a törvényjavaslatot a kormány szakmai, politikai szervezetekkel egyeztetve nyújtotta be, és széleskörű konszenzus övezi.
Zsigó Róbert, a Fidesz politikusa
Az Országgyűlés oktatási bizottsága által benyújtott módosító javaslatot bemutatva kiemelte, hogy kezdeményezik, hogy amint kiderül, hogy egy gyermek siket, az orvos azonnal tájékoztassa a szülőket, hová fordulhatnak a gyermek korai fejlesztése érdekében. Ezen túlmenően sürgetik a fogyatékosságról szóló törvény olyan módosítását, amely nemcsak a siketség, hanem minden fogyatékosság esetében kötelezné az orvost, hogy tájékoztassa a hozzátartozókat a korai fejlesztési lehetőségekről.
Hirt Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője
A fideszes Hirt Ferenc viszont aggályait fejezte ki amiatt, hogy a 2010-es költségvetés nem biztosítja a törvényjavaslatban megfogalmazott feladatok pénzügyi fedezetét.A törvényjavaslathoz benyújtott módosító indítványokról a parlament a következő ülésnapján dönt.(Forrás: fidesz.hu - MTI)Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com-ba-