Nem jár létszámleépítéssel a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vétele, amely országosan mintegy 740 intézményt érint - tájékoztatta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium az MTI-t.
A KIM és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a meglévő adataik alapján felmérte az átadás által érintett intézményi kört, ennek alapján országosan
739 intézmény lehet érintett, ebből 30 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény - közölte a tárca az MTI megkeresésére.
Átadás-átvétel előtt e megyei fenntartású intézmények
fotó:MTI
Még nem született döntés az átadandó intézmények pontos számáról - hangsúlyozta a közigazgatási minisztérium a közleményben. Tájékoztatásuk szerint minden megyében működik bizottság, amelynek feladata az intézményi kör, a feladatellátáshoz kapcsolódó személyi, költségvetési és vagyoni kérdések felmérése.
A KIM utalt arra hogy, az átadás-átvétellel kapcsolatos intézkedések tekintetében előkészítés alatt áll az a jogszabálycsomag, amely a végrehajtást fogja szabályozni.
Ugyanakkor a közleményben hangsúlyozta:
az intézményekkel együtt a feladatot - beleértve a megyei közgyűlés hivatalaiban ellátott irányítási feladatokat is - ellátó munkatársak is átkerülnek az állami szervekhez, így a feladatátvétel nem jár együtt létszámleépítéssel.

KIM: a feladatátvétel nem jár létszámleépítéssel
fotó:MTI
Az átadás részleteit pontosító jogszabályok előkészítése folyamatos konzultáció mellett zajlik - hívta fel rá a figyelmet a minisztérium.
A közlemény kitér arra is:
a kormány célja, hogy az átveendő intézményi kör működéséből adódó, több évre visszanyúló adósságállományt és az intézmények gazdálkodását konszolidálja.
Így elsődleges szempont, hogy a megyei önkormányzatok kiszabadulhatnak az adósságcsapdából és erőiket a településfejlesztésre fordíthatják, a fejlesztési források elosztásáról ugyanis a jövőben a megyei közgyűlések döntenek majd. Ezzel párhuzamosan az állam általi intézményirányítástól és az egységes szakmai irányítástól egyértelműen elvárt eredmény, hogy azonos és magas színvonalú közszolgáltatást biztosítsanak az intézmények az állampolgárok számára - közölte a közigazgatási tárca az MTI-nek adott közleményében. (T.A)
forrás:MTI