

Ivan Gasparovic, a szlovák államfő a pozsonyi TASR hírügynökségnek nyilatkozva leszögezte: tudatosítani kell, hogy a párbeszédnek elsősorban az arra hivatott intézmények (vegyes bizottságok, kormányok, parlamentek és nagymértékben az államfők) között kell folynia.

Gasparovic Pozsonyban előzetesen ismertetet interjúban - amelynek teljes szövegét szombaton hozza nyilvánosságra a szlovák hírügynökség - elmondta: szlovákiai látogatásra hívta meg Schmitt Pált, de magyar partnere a meghívásra még nem válaszolt. A két államfő azonban az év vége előtt mindenképpen találkozik: Csehországban a visegrádi négyek államfőinek csúcstalálkozóján.
(Forrás: inforadio.hu)