2012.02.04 - szombat, Ráhel napja van.   |   E-mail küldés
A községek nem kérnek a településőrségből
Településőrök járőröznek - illusztráció
Nem kérnek a településőrségből több Baranya megyei településen. Több polgármester úgy véli, hogy a kormánynak egy új egyenruhás szervezet létrehozása helyett a már meglévő rendőrségnek kellene több pénzt adni.
A Baranya megyei Szászvár nagyközségben közel háromezren laknak, a faluban polgárőrség működik, de rendőrőrs is van. A helyiek úgy gondolják, hogy nincs szükség egy harmadik hasonló szervezetre, inkább a meglévőknek kellene több pénzt adni.

A szocialisták elképzelése szerint a településőrség tagjai 20 ezer forintos értékhatárig nyomozhatnának is, fegyvert azonban nem viselhetnének és intézkedési jogkörük sem lenne.

Siklós polgármestere szerint a kormány az önkormányzatokra hárítja a rendvédelmi feladatokat is, ezzel párhuzamosan a helyhatóságoktól folyamatosan vonják el a pénzt, így szerinte ilyen körülmények között lehetetlen újabb embereket alkalmazni.

Jelenleg az sem tisztázott, hogy ki és hogyan finanszírozza majd a településőrségek létrehozását. Az országos polgárőr szövetség elnöke a jogi szabályozást hiányolja, szerinte sok buktató van a kormány terveiben, a szervezet működése pedig akár visszaélésekre is lehetőséget adhat.

(Forrás: fidesz.hu - hirtv.hu)

Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com

-ba-

Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu