A magyar romastratégiával, annak intézkedéseivel a kormány a mélyszegénységben élő embereken akar segíteni, és nem csak a kisebbséghez tartozókon - erről Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár beszélt egy budapesti konferencián.
A fideszes politikus szerint a romákat célzó szociálpolitikai programokból nem szabad kizárni senkit, aki hozzájuk hasonló rossz helyzetben van.
Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár elmondta, a magyar romastratégia két "nyomvonalon" halad; az egyik a szociális integrációról, a másik speciálisan a romákról szól.

Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár a romastratégia céljairól

Az államtitkár fontosnak mondta, hogy a romákkal kapcsolatos kérdéseket ne használják fel politikai erők hangulatkeltésre. Az egyházi és politikai vezetők felelősségére is rámutatott, arra, hogy személyes kiállásukkal formálhatják a társadalmi közgondolkodást.
Ezzel összefüggésben utalt
Orbán Viktor miniszterelnöknek egy - a médiában szerinte kevés visszhangot kapott - parlamenti felszólalására is, amikor a Jobbik vádjait visszautasítva kiállt a romák emberi méltósága mellett.
MTI/MCOnet
-kt-