A benyújtott választójogi törvénymódosítás szerint 198 országgyűlési képviselő lenne a kedvezményes kisebbségi mandátumok nélkül. Ebből 90-et egyéni választókerületben, 78-at országos listáról és 30-at pedig az egyéni választókerületben mandátumot nem eredményező töredékszavazatok alapján nyerhetnének el politikusok. A módosítás értelmében tehát megszűnnének a fővárosi és a területi listák. A jelöltállításhoz továbbra is 750 kopogtatócédulára lenne szükség, és országos listát az a párt állíthatna, amely legalább 23 egyéni választókerületben állít jelöltet. További változás, hogy az első fordulóban elég lenne relatív többséget szerezni a választók legalább 50 százalékos részvétele mellett, tehát legfeljebb alacsony részvétel esetén lenne második forduló.
Az így elnyert 198 képviselőhöz csatlakozna legfeljebb 13 elnyerhető kisebbségi mandátum. A kisebbségi jelölő szervezetek kedvezményesen állíthatnának országos listát, rájuk az úgynevezett 5 százalékos küszöb sem vonatkozna, és első mandátumuk megszerzéséhez elég lenne a töredékszavazatoknál számított egy mandátumhoz szükséges szavazatszám egyharmada is. A kisebbségi szervezetek tehát a pártok országos listáival egy szavazólapon szerepelnének, így aki rájuk szavaz, az listán nem szavazhatna pártokra.
Répássy Róbert, az egyik előterjesztő újságíróknak elmondta, hogy egy albizottság legkésőbb 2011. június 30-ig elkészítene egy törvényjavaslatot az országgyűlési képviselők választásáról. Leszögezte:, hogy a most benyújtott kormánypárti javaslat csak egy vitaindító és csak akkor szavaznak róla a parlamentben, ha az albizottságban a pártok nem jutnak megegyezésre.
Orbán Viktor leendő miniszterelnök saját hatáskörben legfeljebb 20 százalékkal csökkentheti a miniszterek fizetését - ez derül ki a kormány tagjainak jogállásáról szóló törvénymódosítás hétfőn benyújtott új változatából, a hibát korrigálták.
Tizenháromról nyolcra csökken a minisztériumok száma annak a törvényjavaslatnak az alapján, amit a Fidesz és a KDNP nyújtottak be a parlamentnek. A nyolc minisztérium, illetve a Miniszterelnökség veszi át a jelenlegi tárcák feladatait. Egyes minisztériumok feladatai több új tárca között oszlanak meg a jövőben. A javaslat részletesen szabályozza az átadás-átvételt is.
(Forrás: fidesz.hu)
Belföldi hírek - www.belfoldihirek.com
*MA*