


A tájékoztatóra - Budára, a Bartók Béla úti "Ma Chérie" nevű eszpresszóba - meghívták az összes budapesti újságot és a független (szamizdat) folyóiratok szerkesztőit, valamint a külföldi tudósítókat. A hivatalos magyar lapok többsége nem képviseltette ugyan magát, de így is igen sokan, mintegy hetvenen vettek részt a sajtóértekezleten, ahol az új szervezet alapító tagjai közül Deutsch Tamás, Németh Zsolt, dr. Orbán Viktor és dr. Kövér László adott tájékoztatást, majd felváltva válaszoltak a feltett kérdésekre.
A Magyar Hírlap cikke szerint a rendőrség sem hagyta szó nélkül a fejleményeket. A lap arról számol be, hogy az illetékes rendőri szervek 1988. április 8-án figyelmeztették Andrási Miklós dunaújvárosi, Orbán Viktor szolnoki, valamint Csaba Iván, Kövér László és Rácz András budapesti lakosokat. A nevezetteket felhívták tevékenységük abbahagyására.
Gyurcsány Ferenc, a pécsi KISZ-szervezet titkáraként 1988. augusztus 17-én úgy fogalmazott: "Úgy vélem, hogy a KISZ-nek politikai eszközökkel kell fellépnie az általa elfogadhatatlannak tartott törekvések ellen, politikai munkával kell elszigetelni az esetlegesen megalakuló Fidesz csoportokat."
Forrás: fidesz.hu
-bartus-