Az adózás előtti nyeresége több mint a kétszeresére emelkedett
A cégcsoport 2011 első hat hónapjában több mint 4 milliárd kunás kamat- és adófizetés, valamint értékcsökkenés előtti eredményt (EBITDA) ért el, 87 százalékkal magasabb összeget a 2010 első félévének adataihoz képest. Az adózás előtti nyeresége több mint a kétszeresére emelkedett, így pedig meghaladta a 2,5 milliárd kunát. A jelentősen feljavított eredményt a cég a legfontosabb üzletágakban végrehajtott stratégiai beruházásokkal és a javuló külső üzleti környezettel indokolta.
87 százalékkal magasabb összeget ért el a 2010 első félévének adataihoz képest
A közlemény idézi Áldott Zoltánt, a társaság igazgatóságának elnökét, aki azt mondta: „
az előző üzleti év stabilizációja után a hatékonyság javítására és új befektetési területekre koncentrál az INA. Kulcsfontosságúak a szíriai és az észak-adriai, valamint a horvátországi szárazföldi területeken folyó kutatási-termelési projektek, az olajfinomítók modernizációja, 2011 végéig pedig mintegy 50 töltőállomás felújítását is elvégzik".
B.N.