Belföldi hírek

H I R D E T É S
2024.03.29. - Friday, Gedeon napja van.

Befektetés - hitel

Megkezdik a miskolci biogázüzem építését

2011. July 29. 11:32
Megkezdik a miskolci biogázüzem építését
Miskolc és agglomerációja szennyvíziszapjának a hasznosítására jelent megoldást az a biogázüzem, amely 2,2 milliárd forintból valósulhat meg.
Az üzem szennyvíziszappal működik majd, a fejlesztés idén 2011. augusztusban indul és 2013 júniusától már iparszerűen is termelni fog.


Az üzem szennyvíziszappal működik majd, a fejlesztés idén 2011. augusztusban indul és 2013 júniusától már iparszerűen is termelni fog.

Az üzem 2013 júniusától már iparszerűen is termelni fog

A Biogas-Miskolc Kft. ügyvezetője Méhn Imre elmondta, hogy egymilliárd forinttal támogatja az Európai Unió és a kormány az üzem megvalósítását. A fejlesztést a Biogas-Miskolc Kft. valósítja meg. De a projektcégben alapítóként a MIVÍZ Miskolci Vízmű Kft., a Bioenergy-Miskolc Kft. és a WIS Zrt. szerepel.
A fejlesztés eredményeként a térségben keletkező mintegy 50 ezer köbméternyi szennyvíziszapot megújuló energiaforrásként, környezetbarát módon újrahasznosíthatják. Az üzem megvalósításával a szennyvíztelep energiaellátása teljes egészében önellátó rendszerre alapozható.
Kitért arra, hogy a külső energia bevitelére a teljes mértékű biogáztermelés felfutása után jellemzően csak üzemzavar, vagy kiemelkedően magas tartós kapacitáskihasználás mellett kerülhet sor. Az energia így teljes egészében „zöld energiahordozó" lesz. A beruházás megteremti a lehetőséget arra is, hogy a megtermelt biogázt a jövőben egyéb módon hasznosíthassák, ezzel a város ismét egy jelentős lépést tesz a fenntartható energiaellátás megvalósítása felé - nyilatkozta Méhn Imre.

Az 50 ezer köbméternyi szennyvíziszapot megújuló energiaforrásként, környezetbarát módon újrahasznosíthatják.

Miskolc szennyvíziszapjának a hasznosítására jelent megoldást

Vojtilla László, a MIVÍZ Kft. vezetője úgy fogalmazott: a víztelenített iszapot korábban mezőgazdasági területen helyezték el, az új előírások szerint ez a kezelés nélküli elhelyezési mód a továbbiakban nem megengedett. A szennyvíziszap részbeni kezelésére épült iszapszárító a keletkező szennyvíziszap teljes mennyiségéhez nem rendelkezik elegendő kapacitással.
A fejlesztési programmal létrejövő iszapkezelő és energiatermelő rendszer technológia bővítést, az energiafelhasználás vonatkozásában energiahordozó váltást is jelent az objektum működtetése során. A tervezett biogázüzem a meglévő szennyvízkezelő „üzemhez" csatlakozóan, annak területi bővítése nélkül, de a működő létesítménytől anyag és energiaforgalmilag leválasztva valósul meg. A beruházással a városi szennyvízkezelés az egyik jelenlegi legmodernebb eljárásnak számító szennyvíz-iszapkezelési technológiához jut.

Biogázüzem.

Biogázüzem

A telepen keletkező évi 25 ezer tonna híg szennyvíziszap és a kisebb tisztító telepekről beszállított hasonló nagyságrendű éves iszapmennyiség, továbbá veszélyes hulladéknak nem számító ételmaradékok és élelmiszeripari jellegű hulladékok kezelése révén valósul meg megújuló energiatermeléssel.
A most induló projekt a tisztítás során folyamatosan keletkező iszap ártalmatlanítását és a végleges elhelyezést lehetővé tevő kezelését jelenti.

B.N.
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelmi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001-2024. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu