H I R D E T É S
2012.05.23 - szerda, Dezső napja van.   |   E-mail küldés
Hozzászólok! 

Befektetés - hitel

Kihirdették a Nemzeti Eszközkezelőről szóló kormányhatározatot

2014 végéig mintegy 5 ezer ingatlant fog tudni megvásárolni a Nemzeti Eszközkezelő Társaság, amely a bérlakások megvásárlásával segíti a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezőket.

2014 végéig mintegy 5 ezer ingatlant fog tudni megvásárolni a Nemzeti Eszközkezelő Társaság

A Nemzeti Eszközkezelő Társaság segíti a jelzáloghitellel rendelkezőket

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter dolgozta ki a működéshez szükséges feltételeket, és általa kell biztosítania a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-n keresztül a szükséges forrásokat. Az idei költségvetési törvény pedig a Miniszterelnökség terhére 2 milliárd forintot csoportosít át a Nemzeti Eszközkezelő felállítása és hatékony működése érdekében.

A szociális szempontok lesznek irányadóak, mert azoknak a családoknak nyújt majd segítséget, akik önerejükből nem képesek már a lakhatásukról gondoskodni, például, mert az egyik vagy mindkét kereső elveszítette a munkáját, emiatt késedelembe estek a banknál és az ingatlanjukat a bank rövid időn belül elárverezhetné.

A Nemzeti Eszközkezelő Társaság a bérlakások megvásárlásával segíti a devizaalapú jelzáloghitellel rendelkezőket.

2012-ben, mintegy 12 ezer lakás esetében kell beavatkozni

 

Nátrán Roland a Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára elmondása szerint a kvóta emelkedésével a következő évben úgy 12 ezer lakás esetében kell beavatkozni, ezért az idei potenciális költségvetési teher három-négyszeresével lehet számolni jövő évben.

A szociális szempontok lesznek irányadóak

Azokat segíti akik önerejükből nem képesek már a lakhatásukról gondoskodni

 

Az eszközkezelőnek az idén, mintegy 5 milliárd forintot kell az eladósodottak ingatlanvásárlásra fordítania, kétezer lakás diszkontáron történő megvásárlása esetén, figyelembe véve azt, hogy az átlagos ingatlanérték 7 millió forint és a lakások teljes értéke így maximum mintegy 14 milliárd forint lehet.

Az eszközkezelőről szóló kormányhatározat a Magyar Közlöny július 18-i számában jelent meg.

 

B.N.


Hozzászólás




Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu